Állatbemutatóim 5. részében szeretném bemutatni nektek a Kaliforniai Kondort.
Észak-Amerika legnagyobb röpképes szárazföldi madaráról van szó.
Tollazata fekete, a szárnyak belső felén viszont fehér foltok találhatóak.
Feje és nyaka majdnem teljesen csupasz, a fiatalok bőre szürkés, a felnőtteké sárgás.
Szárnyfesztávolsága majdnem 3 méter.
Testtömege eléri a 12 kg-ot is.
Kizárólag dögevő.
A világ egyik leghosszabb életű madara, akár 60 évet is megélhet a vadonban.
Az állománya a 20. században csökkent. Főleg vadászat, ólommérgezés és a területvesztés miatt.
1982-ben már csak 22 példány maradt belőle. 87-ben már 27-en voltak.
Ezt a 27 példányt befogták az USA egyik fajmegőrző programja keretében és a San Diego-i valamint a Los Angeles-i állatkertekben tenyészteni kezdték.
Ez olyan sikeres volt, hogy nemsokkal később már vissza is telepítettek néhányat a vadonba.
2014-ben már 425 példány élt belőle és ez a szám 525-re emelkedett 2021-re.
2022-ben 537 Kondor élt a világon és ebből 336 példány a vadonban töltötte a mindennapjait.
Ezt a madárfajt először 1797-ben George Shaw angol természettudós fedezte fel és nevezte el.
A kaliforniai kondor középső lábujja jóval hosszabb, mint a többi, a hátsó lábujja pedig csökevényes állapotú. Az összes lábujjon a karmok egyenesek és tompák, ami azt jelenti, hogy lábai a járást szolgálják és nem pedig a fogást, azaz zsákmányolást.
Táplálékszerzési célból akár 250 kilométeres távolságot is megtehet.
Aktív repülésre alig képes; inkább magas szikláról vagy fáról leszökve siklórepülést alkalmaz.
A talajról is képes felszállni erős szárnyverdesésekkel, de ha elérte a megfelelő magasságot, akkor akár több kilométeren keresztül is úgy marad fent, hogy nem kell csapnia a szárnyával egyet sem. Megfigyelték már 4600 méteres magasságban és olykor elérheti a 90 km/órás sebességet.
Az emberen kívül nincsenek ellenségei.
Madárcsoportban jól meghatározott társadalmi felépítést követnek, a ranglétrán betöltött szerepüket a testtartások, a civakodások, valamint az a kevés hangkiadás határozzák meg, amire kèpesek. A ranglétrán betöltött helynek főleg a táplálékként szolgáló dög mellett van jelentősége, hiszen a nagyobb és idősebb példányok hamarabb és többet táplálkoznak, mint a fiatalabb egyedek.
Kedveli a szarvasok, kecskék, juhok, szamarak, lovak, disznók, pumák, medvék, szarvasmarhák, nyulak és prérifarkasok tetemét, viszont madarak tetemét sosem eszi meg.
Hatévesen érik el az ivarérettséget.
Egy életre választanak párt.
A fészkét sziklák magasan lévő barlangjaira építi.
Két évente egy fehér tojást rak le a tojó.
A tojáson mindkettő szülő kotlik 53-60 napig.
Két éves koráig a szülők mellett élnek.
Érdekesség, hogy szűznemzéssel is képesek szaporodni.
Kettő tojó volt egy kifutóban és az egyik tojó rakott egy tojást amit ki is keltett, a gondozók nagy meglepetésére.
A fióka egy hím lett. A DNS-e 100 %-ban az anyja DNS-e volt.
A fotók és a szöveg a Natural History Museum oldaláról van.
You are not authorised to post comments.