Scarface és a 3 Muskétás

Scarface és a 3 Muskétás

A valaha élt legtöbbet dokumentált és a leghíresebb oroszlánt Scarface-t és a 3 testvérét mutatnám be nektek a következő cikkben.

Az oroszlán aki kétszer is címlapon volt a legnagyobb amerikai újságokon is.
Az oroszlánok sebhelyesarcúja.
De kezdjük is az elején.

Az Ol kiombo falkában születettek 2008-ban.
A Notch koalíció voltak az apjuk.
2010 végén nomádok lettek és a következő hónapokban saját területet és falkát kerestek.
Aki keres az talál is, a Moniko falka fiatal nőstényeihez csapódtak.
Ám ez nem az ő idejük volt. 

2011-ben a viszont már megvolt a kellő önbizalom is. Átvették a Marsh falka felett az irányítást.
Majd elkezdődött a majdnem 10 éves uralom.

Csakúgy mint az embereknél, az oroszlánoknál is mindenkinek külön karaktere van.

Scarface a leghíresebb a testvérek közül, mert a szeme felett egy nagyon csúnya seb volt.
Egyesek azt mondják, hogy egy másik oroszlán tette vele, mások pedig azt, hogy egy dárda okozta sérülés.
A lényeg, hogy a sérülés adta neki az ikonikus kinézetét.

Hunter aki szinte minden pillanatában külön volt a többiektől.
Megállás nélkül a területük határait járta.
Kiváló vadász volt ahogy a neve is mutatja.

Sikio aki jobban érdeklődött a nőstények iránt mint a táplálék iránt.
Ő volt a legdominánsabb a koalícióban.

Morani a legnagyobb termetű volt a koalícióban.
Kiváló vadász, nagyszerű apuka és fantasztikusan dolgozott csapatban.

2019-ben minden rosszra fordult amikor Hunter nyom nélkül eltűnt.
Ekkor már a nyolcadik falka felett uralkodtak a Masai Mara területén.
2020-ban Sikio egy hatalmas lyukkal a homlokán jelent meg ami nem nézett ki valami igéretesen.
A sérülése okozta stressz miatt elveszítette a sörényét.
Eközben a Scarface szeme feletti seb újra felszakadt.
Mind a kettőjük sérülését ellátta a Mara orvosi csapata. (Sikio ezután pár héttel megint orvosi ellátásban részesült egy másik oroszlán elleni harc sebei miatt, Scarface pedig már a sokadik segítséget kapta a szeme miatt.)
Sikio 2021 januárjáig még kihúzta valahogy de már nem bírta tovább.
Ez év júniusában Scarface nagyon rossz állapotban volt a régi lábsérülése miatt.
Vékonyan és sántán még a szülőföldjére elballagott majd eltávozott.

Morani egyedül maradt és ha nem lenne elege az öregség, még a körülötte lévő területeket fiatal hímek uralták.
2021 szeptemberében egy fiatal hímmel látták együtt akiről később kiderült, hogy a koalíció egyik fia, Rekero boy.
Legutoljára 2023 februárjában látták amikor is a legöregebb vadon élő hím titulusát átvette Loonkito-tól aki meghalt.
Ha még mindig életben van akkor már 16 éves.

Nagyon sikeres koalíció volt.
Kölyköket nemzetek a Marsh falka, a Marsh Breakaway falka, a Mara River falka, a Mugoro falka, a Serena North falka, a Serena North Breakaway falka, a Rekero falka, a Rekero Breakaway falka és a Lookout falka nőstényeivel.

Forrás: Mara predator conservation

You are not authorised to post comments.

Comments powered by CComment

Kapcsolódó