A fehérfarkú gnú története különös módon emlékeztet az amerikai bölényére: a 19. században majdnem eltűnt, kevesebb mint 600 példány maradt életben, de magánrezervátumoknak, vadasparkoknak és farmoknak köszönhetően sikerült visszahozni a kipusztulás széléről.
Ez csak egy rövid bevezető — a teljes történetért, a faj furcsa viselkedéséért, látványos territóriumvédő bikáiért és a csíkos gnúval való hibridek történetéért nézd meg a videót.
Nézd meg a fehérfarkú gnúról szóló videót YouTube-on
A két gnúfaj egyike
A fehérfarkú gnú (Connochaetes gnou), más néven fekete gnú, az emlősök osztályába, a párosujjú patások rendjébe, a tülkösszarvúak családjába és a tehénantilop-formák alcsaládjába tartozik. A két ma élő gnúfaj egyike; rokona a csíkos gnúnak, vagyis a Connochaetes taurinusnak.
Név és tudományos háttér
Tudományos neve Connochaetes gnou. A Connochaetes név két görög eredetű szóból áll össze: a „szakáll” jelentésű kónnosz és a „sörény” vagy „lógó haj” jelentésű khaitē elemekből. A „gnú” elnevezés valószínűleg dél-afrikai khoikhoi vagy nama eredetű, és az állat hangadására is utalhat.
Dél-Afrika őshonos antilopja
A fehérfarkú gnú kizárólag Afrika déli részén őshonos. A mai Dél-afrikai Köztársaság északi területein látták először az 1800-as években. Nyílt térségeket, szavannákat, a Karoo bozótosait, hullámzó dombvidékeket és sziklásabb hegyvidéki területeket is használhat.
Majdnem eltűnt
A 19. században szinte teljesen kiirtották. Bőréért és húsáért vadászták, illetve kártevőnek tartották, mert ugyanazokat a legelőket használta, mint az emberek szarvasmarhái. Kevesebb mint 600 példány maradt életben, de később magánrezervátumokban, vadasparkokban és farmokon sikerült visszaszaporítani.
Visszatérés rezervátumokból
A faj állománya ma nagyjából 18 000 egyedre becsülhető. A populáció jelentős része magántulajdonban levő területeken él, kisebb része pedig rezervátumokban található. Namíbiába és Kenyába is betelepítették, vagyis ma már az őshonos elterjedési területén kívül is előfordul.
Élőhely és mozgás
Amikor még szabadon mozoghatott, a száraz téli hónapokban magasabban fekvő dél-afrikai területeken tartózkodott, az esős évszakban pedig a Karoo térségébe vándorolt. Ma a legtöbb állomány zárt vagy félig zárt területeken él, ezért már nem tesz meg olyan nagy távolságokat, mint egykor.
Hibridizáció a csíkos gnúval
A fehérfarkú gnú természetes körülmények között általában nem társul a csíkos gnúval, mert viselkedése és eredeti elterjedése is eltér. Rezervátumokban és vadasparkokban azonban, ahol mindkét fajt együtt tartották, előfordult hibridizáció. A hibridek termékenyek lehetnek, de testi rendellenességek is megfigyelhetők náluk.
Megjelenése
A fehérfarkú gnú bikája nagyjából 111-121 centiméter, a tehén 106-116 centiméter marmagasságú. Testhossza általában 170-220 centiméter, tömege 110-180 kilogramm között mozog. Bundája sötétbarnától feketéig változhat, sörénye van, és sűrű szőrcsomók borítják.
A hosszú fehér farok
Legfeltűnőbb jellegzetessége, amelyről magyar nevét is kapta, a lóéhoz hasonló hosszú, fehér farok. Hossza akár 80-100 centiméter is lehet. Ez különbözteti meg látványosan a csíkos gnútól.
Szarvak és ivari különbségek
Mindkét nem visel szarvat. A szarvak előre, majd felfelé hajlanak, a bikáké szélesebb és lapítottabb, pajzsot képezve a koponyán. A tehenek szarva keskenyebb és rövidebb, a teljes méretet korábban éri el, mint a bikáké.
Táplálkozás
Kizárólag növényevő, főként rövid füvekkel táplálkozik, de fogyaszthat lágy szárú növényeket és bozótosok leveleit is. Fontos számára az itatóhelyek közelsége, bár szükség esetén néhány napig víz nélkül is kibírja.
Viselkedés és aktivitás
Leginkább kora reggel és késő délután aktív. Meleg időben módosíthatja viselkedését, és akár éjszakai táplálkozásra is áttérhet. A hőségben gyakran állva pihen, míg hűvösebb időben fekve is pihenhet.
Társas rendszer
A fehérfarkú gnúk három fő szociális csoportba rendeződnek: tehéncsordákba, fiatal bikák csoportjaiba és idős, territóriumot védő bikákba. A tehéncsordák általában 14-32 egyedből állnak, de kedvező körülmények között nagyobbak is lehetnek.
A territóriumvédő bikák furcsa bemutatói
Az idősebb bikák saját területet tartanak fenn, amelyet más bikáktól védenek. A terület közepén gyakran ürülékkupac található, ahol a bika látványos viselkedésekkel jelzi jelenlétét: kaparja a talajt, belefekszik, vizeletet és szagjeleket hagy. Ezek a bemutatók a tehenek vonzásában és a riválisok távoltartásában is szerepet játszanak.
Hangok, jelek és menekülés
Kommunikációjuk bőgésből, testmutogatásból, feromonokból és szagjelekből áll. Hangjaik akár másfél kilométerre is elhallatszhatnak. Veszély esetén rövid távolságra elfutnak, majd megállnak és figyelnek, hogy a veszélyforrás követi-e őket.
Gyors antilop
A fehérfarkú gnú gyors futó, hosszabb távon is jól bírja a tempót, és akár 80 km/h sebességet is elérhet. Ez a ragadozók, például oroszlánok, foltos hiénák, afrikai vadkutyák, leopárdok, gepárdok és nílusi krokodilok ellen is fontos túlélési eszköz.
Szaporodás
A szaporodási időszak az esős évszak végén kezdődik, általában február és április között. A vemhesség körülbelül nyolc és fél hónapig tart, ezután rendszerint egy, nagyjából 11 kilogrammos borjú születik. A borjú már néhány hetes korában füvet kóstolgat, de 6-8 hónapos koráig szopik.
Kulturális és gazdasági szerep
A fehérfarkú gnú KwaZulu-Natal címerében is megjelenik, és dél-afrikai bélyegeken, pénzérméken is ábrázolták. Míg korábban gazdasági kártevőként irtották, ma sok helyen turisztikai és vadgazdálkodási szempontból is jelentős faj.
Amiről a videóban mesélünk
Ez a cikk csak ízelítő. A videóban szó esik a zanzibári állatkertépítésről, a faj majdnem teljes kiirtásáról, megmentéséről, a csíkos gnúval való hibridekről, a territóriumvédő bikák meghökkentő viselkedéséről, valamint arról is, miért szerepel a GNU logójában éppen egy fehérfarkú gnú.