Dámgazella

A dámgazella a párosujjú patások rendjébe tartozik, ezen belül a tülkösszarvúak családjába, és az antilopformák alcsaládjába.

Tudományos neve Nanger dama, de régebben Gazella dama volt, ugyanis akkoriban a Nanger nemet a Gazella alnemének tartották. Filogenetikai kutatások eredményeként viszont külön nembe sorolták őket át, és mindkettő maradt a gazellák nemzetségén belül.

Elsőnek Peter Simon Pallas német zoológus és botanikus írta le a tudomány számára 1766.-ban.

Ez a legnagyobb termetű gazellafaj, és három alfaját különböztetik meg.

Ezek közül a nominális alfaj a Nanger dama dama, az elterjedési területek középső részén él és a vadonban nagyon ritkán látható, fogságban pedig kizárólag az Egyesült Arab Emírségekben, az Al Ain állatkertben látható.

A ruficollis alfajt Smith írta le 1827.-ben, ez a legkeletebbre élő dámgazella és ez is ritkaság a vadonban és csak kevés állatkertben található meg. A Cseh Köztársaságbeli Dvur Kralove állatkertben és a már említett Arab Emirátusokbeli Al Ain állatkertben, és talán Észak-Amerikában is, és szaporítóprogram részeként élnek ott. Korábban több állatkertben is megtalálható volt. Köznépi neve amúgy az addra gazella.

A mhorr alfajt, köznépi nevén mhorr gazellát az angol Bennett írta le 1833.-ban és ez a legnyugatibb területeken élő alfaj. Utolsó egyedét a vadonban 1968.-ban látták, emiatt a vadonban kihaltnak van nyilvánítva. Ez is kizárólag állatkertekben látható, és ugyanúgy szaporítási programokban vesz részt a világ különböző részein.

Természetvédelmi státusza súlyosan veszélyeztetett. Vadonbeli elterjedési területe jelen pillanatban a Szahara középső részein vannak, Algéria, Csád és Niger félsivatagos vidékei, sziklás, köves síkságai, de nem veti meg a tág, füves pusztákat sem. A homokdűnéket és a hegyeket viszont kerüli.

Az emúlt néhány évtizedben a dámgazella populációk 80%-kal csökkent, így a vadonban a becsült egyedek száma a legutóbbi becslések szerint 300 egyed körül van.

Líbiából, Mauritániából, Marokkóból és Nigériából teljesen kiírtották már, de Szenegálba és Tunéziába újra betelepítették.

A pusztulásának oka a vadászat és a területein levő haszonállatokkal való túllegeltetés, amely élőhelyvesztést jelent a gazellák számára, ugyanakkor a haszonállatok betegségei is veszélyt jelentenek rájuk.

Azonkívűl sok helyen az emberek kivágták azokat a fákat, amelyek levelei táplálékot jelentettek az állat számára, tehát a táplálékhiány több oldalról fenyegeti.

Egy másik veszélyes tényező a turizmus, mivel a turisták fotózni szeretnék őket, de félénk faj lévén ezt fenyegetésnek érzékelik, és mivel menekülnek a veszély elől, a túlmelegedés és a stressz miatt elpusztulhatnak.

További információkért és érdekességekért nézd meg az alábbi videót!

🦌Állatbemutató #139 | Dámgazella - A legnagyobb gazella

You are not authorised to post comments.

Comments powered by CComment

Kapcsolódó

Afrikai elefánt

Six Pack / Bila Shaka koalíció bemutatása

Fossza