Görög teknős

Tudományos neve Testudo hermanni, és a hüllők osztályán belül a teknősök rendjébe, ezen belül pedig a szárazföldi teknősfélék családjába tartozó faj.

Európa mediterrán vidékén elterjedt faj, tudományos nevét 1789.-ben első leírójától, Johann Friedrich Gmelintól kapta, aki német természettudós, botanikus, entomológus, herpetológus és a puhatestűek kutatója volt, és a francia természettudós, Jean-Frederic Hermann tiszteletére nevezte el hermanni-nak. 

A két alfajából ez a nominális alfaj, és ez Nyugat-Európában elterjedt, pontosabban Spanyolország keleti részein, a Spanyolországhoz tartozó Baleár-szigeteken, vagyis Mallorca, Ibiza és a többi, Franciaország déli részein és Korzika szigetén, Olaszország partvidékén Toszkánáig és az Olaszországhoz tartozó Szardínia és Szicília szigetein él.

A keleti alfaj, amelynek neve a Testudo hermanni boettgeri, és nevét Mojsvári Mojsisovics Ödön geológustól kapta 1889.-ben a német zoológus Oskar Boettger tiszteletére.

Ennek az elterjedési területe Görögország, Albánia, Észak-Makedónia, Bulgária, Törökország Európai oldala, Szerbia, Koszovó és Románia.

Újabban két további alfajt ugyanebbe az alfajba soroltak be, mivel nincs bizonyíték arra, hogy külön alfajként tekintsenek rájuk, ezek a Dalmáciai alfaj, a hercegovinensis, amely az Adriai tenger keleti partján, Horvátországtól Montenegróig honos, valamint a pelloponesica alfaj, amely a görögországi Peloponnészoszi-félszigeten honos.

Legészakibb elterjedési területe a horvátországi Isztriai-félsziget, valamint a Duna folyásánál a Vaskapu-szoros, így a Duna egyik oldalán a Galambóci vár, a másik oldalán pedig Lászlóvára őrzi az északi populációkat.

Érdekesség, hogy a tudomány görög teknős, azaz testudo graeca néven a mór teknőst ismeri, amely viszont a Földközi-tenger ellentétes részein található meg, kivéve néhány átfedési területet, amelyek között nem található meg Görögország, viszont a két fajt sokszor összetévesztik, mivel nagyon hasonlít egymásra.

A görög teknős hossza 12 és 23 centiméter között lehet. Páncélja ovális, mellvértje lapos, színe okkerságra, sötétebb foltokkal, de egyes egyedek esetében a mintázat teljesen hiányozhat.

Végtagjai ásásra fejlődtek, végükön hosszú karmok találhatók. A kifejlett nőstények a hímeknél nagyobbra nőnek.
Páncéljukat 60 csont összenövése alkotja.

Nappali életmódú, aktív állatok, jó a szaglásuk és a látásuk, és idejük nagy részét táplálkozással töltik.

Növényevő állatok, és annak ellenére, hogy sok helyen gyümölcsökkel etetik, ez nem megfelelő számukra, mivel a természetben inkább a nagy kálciumtartalmú növényeket fogyasztják, amikre szükségük van a páncéljuk miatt.

Igaz, hogy a vadon élő populációknak ez a védekezés szükségletei miatt van, erre pedig nincs szükség a fogságban levő példányoknál.

Ezek a növények leginkább a pillangóvirágúak családjába tartoznak. Ebbe a családba tartozik például a főzeléklencse, a lucerna, a borsó, vagy a veteménybab, vagyis a paszuly, vagy székelyesen fuszulyka.

Olaszországban van olyan populáció, amely a szúrós csodabogyót is fogyasztja, amelyet az emberi gyógyászatban gyógynövénynek tekintenek, ugyanakkor a görög teknősök megesznek olyan növényeket is, így a boglárkaféléket, amelyek az emlősök számára mérgező alkaloidokat tartalmaznak, és egy tanulmány szerint ezen növények méreganyagai segítenek a teknősöknek megszabadulni egyes parazitáktól.

További érdekességekért nézd meg az alábbi videót:

🐢🦢Állatbemutató #155 | Görög teknős & bütykös hattyú - A lassú, a rút és az utolsó?