Mi történik a „fölösleges” hím állatokkal az állatkertekben?

Egy állatkertben megszületik egy kölyök. A látogatók fényképezik, nevet kap, az intézmény közösségi oldalain pedig hamar az egyik legnépszerűbb szereplővé válhat.

Néhány évvel később azonban egészen más kérdés merülhet fel:

Mi történik vele, ha felnőtt hímként már nincs rá szükség a tenyészprogramban?

Elsőre furcsán hangozhat, hogy egy állatkertben egyáltalán létezhet „fölösleges” állat. A kifejezés azonban nem azt jelenti, hogy az adott egyed értéktelen lenne. A probléma sokkal inkább abból fakad, hogy számos állatfajnál jóval kevesebb hímre van szükség a szaporodáshoz, mint nőstényre.

Egyetlen hím több nősténnyel is szaporodhat, miközben az utódok között természetesen hímek is születnek.

És néhány év múlva valamit kezdeni kell velük.

Ez az állatkertek egyik legkevésbé látható, ugyanakkor egyik legnehezebb problémája.

Honnan lesznek a „fölösleges” hímek?

Képzeljünk el egy leegyszerűsített állatkerti tenyészcsoportot, amelyben egy hím és három nőstény él.

Ha az állatok rendszeresen szaporodnak, az utódok között idővel több fiatal hím is lesz. Csakhogy amikor ezek ivaréretté válnak, általában nem maradhatnak ugyanabban a tenyészcsoportban.

Versenyezhetnek az apjukkal.

Párosodhatnak közeli rokonaikkal.

Megváltoztathatják a csoport társas rendszerét.

Vagy egyszerűen nincs szükség újabb tenyészhímre.

Ez különösen látványosan jelentkezik olyan fajoknál, amelyek természetes társadalmi rendszerében egyetlen domináns hím több nősténnyel él.

A nyugati síkvidéki gorillánál például annyira valós probléma a hímek elhelyezése, hogy az EAZA tartási útmutatója külön foglalkozik a kizárólag hímekből álló „bachelor” csoportokkal.

A probléma azonban nem azt jelenti, hogy „túl sok hím születik”.

Nagyjából annyi hím születik, amennyinek biológiailag születnie kell – csak a felnőttkori társas rendszerben nincs mindegyikük számára tenyészpozíció.

Nem minden állatot az adott állatkert kezel külön

A nagyobb európai állatkertek számos faj esetében közös populációként tekintenek az állataikra.

Az EAZA – az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége – több száz faj számára működtet EAZA Ex situ Programme, vagyis EEP tenyész- és populációkezelési programot.

Ezek célja többek között az állatkerti populációk demográfiai stabilitásának és genetikai változatosságának fenntartása.

Ez azt jelenti, hogy egy állat genetikai értékét nem feltétlenül csak annak az egyetlen állatkertnek a szempontjából vizsgálják, ahol él.

Egy hím lehet:

• teljesen egészséges,

• kiváló fizikai állapotú,

• termékeny,

• és akár különösen látványos egyed,

miközben genetikai szempontból mégsem indokolt, hogy utódokat hozzon létre.

Ha például az apja már sok utódot nemzett Európában, ugyanannak a genetikai vonalnak további terjesztése csökkentheti a populáció genetikai változatosságát.

Az EEP-k ezért tenyésztési, nem tenyésztési és állatáthelyezési ajánlásokat is adhatnak.

De ha egy hím nem szaporodhat, mi történik vele?

1. Másik állatkertbe költözhet

Ez az egyik legkézenfekvőbb megoldás.

Lehet, hogy az egyik állatkertnek nincs szüksége új hímre, egy másik intézmény azonban éppen tenyészállatot keres.

Ilyenkor az állatot áthelyezhetik.

Egy megfelelő genetikai hátterű fiatal hím akár több száz vagy több ezer kilométert is utazhat azért, hogy egy másik állatkert tenyészcsoportjához csatlakozzon.

Csakhogy van egy alapvető probléma:

a férőhely véges.

Nem lehet minden megszülető gorillahímnek, zsiráfbikának vagy elefántbikának új állatkerti kifutót építeni.

Ráadásul nem elég találni egy üres helyet.

Az új intézménynek megfelelő tartási körülményeket kell biztosítania, az állatnak illeszkednie kell a már meglévő csoporthoz, és tenyészprogramban szereplő állat esetében a populációkezelési szempontokat is figyelembe kell venni.

Ezért az „akkor adják oda egy másik állatkertnek” megoldás közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.

2. Beköltözhet egy „agglegénycsapatba”

Van azonban egy sokkal érdekesebb lehetőség.

A bachelor group, vagy magyarul nagyjából agglegény- vagy hímcsoport olyan társas csoport, amelyben kizárólag hím állatok élnek.

Ez elsőre mesterséges megoldásnak tűnhet, pedig bizonyos fajoknál a természetben is előfordul, hogy a tenyészcsoporttal nem rendelkező fiatal vagy felnőtt hímek egymás társaságát keresik.

Állatkertekben különösen ismert ez a megoldás például a gorilláknál.

A hím gorillák számára kialakított bachelor csoportok nem egyszerűen „várótermek”.

Megfelelő esetben hosszú távú társas környezetet biztosíthatnak olyan állatoknak is, amelyek soha nem kapnak saját tenyészcsoportot.

Az ilyen csoportok összetétele azonban változhat. Egyes hímek később tenyészállatként távozhatnak, mások érkezhetnek a helyükre.

A bachelor csoport tehát sok esetben kifejezetten hasznos megoldás.

De nem minden faj esetében alkalmazható, és nem minden hím kompatibilis más hímekkel.

3. Egyszerűen nem engedik szaporodni

Adja magát a kérdés:

Ha előre tudjuk, hogy túl sok hím lesz, miért szaporítjuk az állatokat?

Az állatkertek egyik eszköze valóban a szaporodás korlátozása.

Erre több lehetőség létezik:

• a hím és a nőstények elkülönítése,

• hormonális vagy más fogamzásgátló módszerek,

• sebészeti beavatkozások,

• illetve egyszerűen az, hogy bizonyos állatok nem kapnak tenyésztési ajánlást.

A fogamzásgátlás azonban nem minden esetben tökéletes megoldás.

A szaporodás ugyanis nem pusztán „utódgyártás”.

Sok állat életében a párkeresés, udvarlás, vemhesség, ellés vagy tojásrakás, valamint az utódgondozás természetes viselkedésének fontos része.

Így furcsa módon néha az is állatjóléti kérdéssé válhat, hogy engedjük-e egyáltalán az állatokat szaporodni.

4. Egyes hímek elveszíthetik szaporodóképességüket

Bizonyos fajoknál szóba kerülhet a sterilizálás vagy kasztráció is.

Ennek segítségével egy olyan hím, amely genetikai okokból nem szaporodhat, esetleg tovább élhet olyan társas környezetben, ahol egy ivaros hím jelenléte problémát okozna.

Ez azonban messze nem univerzális megoldás.

A beavatkozás visszafordíthatatlan lehet, az ivari hormonok megváltozása pedig befolyásolhatja az állat külsejét, viselkedését és társas kapcsolatait.

Ezért az állatkerteknek fajonként, sőt sokszor egyedenként kell mérlegelniük, hogy melyik reprodukciós módszer jelenti a legjobb megoldást.

5. Miért nem engedik egyszerűen szabadon?

Ez talán az egyik leggyakoribb kérdés.

Ha egy állatkertben megszületik például egy veszélyeztetett faj egyede, amelyre később nincs szükség, miért nem viszik vissza oda, ahonnan a faj származik?

Mert a vadonba engedés nem az állatkerti férőhelyhiány megoldása.

Egy állat visszatelepítése összetett természetvédelmi program.

Vizsgálni kell többek között:

• van-e megfelelő élőhely,

• megszűntek-e azok a veszélyek, amelyek miatt a faj eredetileg eltűnt,

• genetikailag megfelelő-e az adott állat,

• milyen betegségeket hordozhat,

• képes-e életben maradni,

• milyen hatással lesz a már ott élő állatokra,

• és hogyan követik nyomon a szabadon engedés után.

Az EAZA az ilyen programokat természetvédelmi transzlokációként kezeli, és az IUCN nemzetközi irányelveire épít.

Vagyis nem működik az, hogy:

„Nincs helyünk ennek az oroszlánnak, vigyük vissza Afrikába.”

A visszatelepítés céljának a vadon élő populáció vagy az ökoszisztéma védelmének kell lennie.

6. És igen: bizonyos esetekben elpusztíthatják az egészséges állatot

Ez a történet legkényelmetlenebb része.

És éppen ezért nem érdemes megkerülni.

Igen, egyes európai állatkertekben előfordulhat, hogy egy egészséges állatot populációkezelési okból elpusztítanak.

Az EAZA erre a management euthanasia/culling, vagyis populációkezelési eutanázia vagy selejtezés kifejezést használja.

Bizonyos körülmények között ilyen döntés akkor merülhet fel, ha nem található megfelelő elhelyezési lehetőség, egy állat jelenléte komolyan zavarja a társas csoport működését, vagy a populáció genetikai és demográfiai céljai miatt az egyed további tenyésztése nem kívánatos.

Fontos azonban:

ez nem jelenti azt, hogy minden állatkert ezt teszi a „fölösleges” állataival.

És azt sem, hogy egy állat automatikusan elpusztul, ha nincs rá szükség tenyészállatként.

Az áthelyezés, a bachelor csoport, a tenyésztés korlátozása és más lehetőségek mind részei a populációkezelésnek.

Az eutanázia az egyik – és társadalmi szempontból messze a legvitatottabb – eszköz.

Marius, a zsiráf, aki az egész világot szembesítette a kérdéssel

A probléma legismertebb példája valószínűleg Marius, a Koppenhágai Állatkert zsiráfja.

Marius mindössze 18 hónapos volt, amikor 2014 februárjában elpusztították.

Egészséges állat volt.

A probléma az volt, hogy genetikai vonala már megfelelően képviseltette magát az európai állatkerti populációban, ezért nem tartották kívánatos tenyészállatnak.

Az esetből hatalmas nemzetközi botrány lett.

Petíció indult az életéért, és más helyekről is érkeztek ajánlatok az elhelyezésére. A Koppenhágai Állatkert azonban kitartott döntése mellett.

Marius tetemét később nyilvánosan felboncolták, testének egy részét pedig az állatkert ragadozóival etették meg.

Az állatkert érvelése szerint nem egyszerűen az volt a kérdés, hogy fizikailag létezik-e valahol hely Marius számára.

A tenyészprogram rendelkezésére álló férőhelyeket olyan állatok számára akarták fenntartani, amelyek genetikai szempontból fontosabbak voltak a populációnak.

Az eset két teljesen eltérő gondolkodásmódot ütköztetett.

Az egyik oldalon ott volt az egyed:

egy egészséges, fiatal állat, amely élhetett volna tovább.

A másikon pedig egy populációkezelési rendszer:

véges férőhelyekkel, genetikai célokkal és több generációra előre történő tervezéssel.

Marius halála ezért jóval nagyobb kérdésről szólt, mint egyetlen zsiráf sorsáról.

De miért szaporítják őket, ha később nincs mindenkinek hely?

Jogosan merülhet fel:

nem lenne egyszerűbb eleve megakadályozni a szaporodást?

Bizonyos esetekben igen.

De ha egy populáció hosszú távon egyáltalán nem szaporodik, akkor elöregszik és végül eltűnik.

Az állatkerteknek folyamatos generációváltásra van szükségük.

Ráadásul nem elég egyszerűen ugyanannyi állatot „előállítani”, mint amennyi elpusztul.

A genetikai változatosság fenntartásához azt is figyelni kell, hogy melyik állat melyikkel szaporodik.

Ha például néhány különösen sikeres hím nagyon sok utódot nemz, génjeik néhány generáció alatt túlzottan elterjedhetnek a populációban.

Ezért fordulhat elő az elsőre abszurdnak tűnő helyzet, hogy:

egy egészséges hím kiválóan szaporodik,

majd éppen emiatt a saját fiai közül többnek már nem kellene továbbadnia ugyanazokat a géneket.

A modern állatkerti populációkezelés lényegében folyamatos egyensúlyozás az egyedek, a férőhelyek, az állatjólét, a genetika és a hosszú távú természetvédelmi célok között.

A „fölösleges” állat valójában nem fölösleges

Talán éppen ezért problémás maga a kifejezés.

Egy állat attól még nem válik értéktelenné, hogy nincs szükség a génjeire egy következő generáció létrehozásához.

Egy hím élhet hosszú életet bachelor csoportban.

Átkerülhet egy másik állatkertbe.

Később még szükség lehet rá tenyészállatként.

Lehet fontos kutatási, oktatási vagy egyszerűen társas szerepe.

A valódi probléma tehát nem az, hogy „mit kezdjünk a fölösleges állattal?”

Hanem sokkal inkább ez:

Ha egy állat megszületik egy állatkertben, mennyire lehet előre megtervezni az egész életét?

Egy elefánt akár évtizedekig élhet.

Egy gorilla több mint negyven évig.

Egy ma megszülető állatnak tehát akkor is szüksége lesz megfelelő férőhelyre és társas környezetre, amikor azok az emberek, akik a születéséről döntöttek, talán már rég nem dolgoznak az adott állatkertben.

Ezért egy felelős tenyészprogramnak nemcsak azt kell megterveznie, melyik állat szaporodjon jövőre.

Hanem azt is:

mi történhet majd az utódaival tíz, húsz vagy akár negyven év múlva.

És pontosan itt válik a vidám állatkerti kölyökhír egy olyan kérdéssé, amelyről a látogatók szinte soha nem hallanak.

Gyakori kérdések

Tényleg megölhetnek egészséges állatokat az állatkertek?

Igen. Egyes állatkertekben bizonyos körülmények között alkalmazható úgynevezett populációkezelési eutanázia vagy selejtezés. Ez azonban nem automatikus következménye annak, hogy egy állatra nincs szükség tenyészállatként. A döntés előtt más lehetőségeket is mérlegelhetnek, például az áthelyezést vagy a hímcsoportban történő elhelyezést.

Miért elsősorban a hímekkel lehet probléma?

Sok állatfajnál egyetlen hím több nősténnyel szaporodik. Emiatt egy tenyészpopuláció fenntartásához gyakran kevesebb felnőtt hímre van szükség, mint nőstényre, miközben az utódok között természetesen továbbra is hímek születnek.

Mi az a bachelor csoport?

Olyan társas csoport, amely kizárólag hím állatokból áll. Bizonyos fajoknál – például gorilláknál – ez bevett módszer lehet a tenyészcsoportban nem élő hímek tartására.

Miért nem adnak minden állatnak fogamzásgátlót?

A fogamzásgátlás fontos populációkezelési eszköz, de nem minden fajnál és minden helyzetben ideális. A szaporodás és az utódnevelés számos faj természetes viselkedésének fontos része, miközben egyes fogamzásgátló módszereknek egészségügyi vagy viselkedési következményei is lehetnek.

Miért nem engedik vissza a „fölösleges” állatokat a természetbe?

Mert egy állat szabadon engedése csak megfelelő természetvédelmi program részeként indokolt. Vizsgálni kell többek között az élőhelyet, a genetikai megfelelőséget, a betegségek kockázatát, az állat túlélési esélyeit és a vadon élő populációra gyakorolt hatását.

Eladhatják az EEP tenyészprogram állatait?

Az EAZA EEP-rendszere nem kereskedelmi rendszer. Az állatok mozgatását a populációkezelési és tenyésztési célokhoz igazítják, nem egyszerű áruként kezelik őket.

Források

European Association of Zoos and Aquaria – Population Management
https://www.eaza.net/population-management/

EAZA Population Management Manual
https://media.eaza.net/2026_PMM_V21_FINAL_97254eee48.pdf

EAZA Management Euthanasia/Culling Statement
https://eazawebsite-prod.s3.nl-ams.scw.cloud/uploads/2023_04_EAZA_Management_Euthanasia_Culling_Statement_4779d7a058.pdf

EAZA Best Practice Guidelines – Western Lowland Gorilla
https://strapi.eaza.net/uploads/202406_EAZA_Western_lowland_gorilla_Best_Practice_Guidelines_3rd_edition_V2_954baec722.pdf

The Guardian – Marius the giraffe killed at Copenhagen Zoo despite worldwide protests
https://www.theguardian.com/world/2014/feb/09/marius-giraffe-killed-copenhagen-zoo-protests

The Guardian – Why did Copenhagen Zoo decide to kill Marius the giraffe?
https://www.theguardian.com/world/2014/feb/09/why-copenhagen-zoo-killed-marius-giraffe

Állatkertek kulisszái mögött

Az állatkertek látogatói nap mint nap látják az állatokat – de a háttérben zajló döntésekből szinte semmit. Az „Állatkertek kulisszái mögött” sorozatban olyan kérdéseknek járunk utána, amelyekkel egy átlagos látogató ritkán találkozik.