2021 júniusának egyik hideg dél-afrikai reggelén Wessel Booysen szafarivezető vendégeivel a Kruger Nemzeti Parkban járta a N'Wanetsi folyó környékét.
Nem messze az úttól egy fiatal kuduborjút pillantottak meg.
Első látásra talán csak a hatalmas fülei tűntek volna fel.
Néhány másodperccel később azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a fiatal állat egészen különleges.
A nagy kuduk oldalán természetes körülmények között is függőleges fehér csíkok futnak.
Ennek a borjúnak a hátán és testének hátsó részén azonban hatalmas, szabálytalan fehér foltok terültek szét.
Mintha a kudu megszokott vékony csíkjai egyszerűen szétfolytak volna a bundáján.
A Singita terepi csapata részben leucisztikus kuduként dokumentálta az állatot.
A különleges borjú története azonban nemcsak azért érdekes, mert ritka színváltozatot mutatott.
2021-ben még azt sem lehetett tudni, sikerül-e túlélnie a vadon veszélyeit.
Később azonban újra felbukkant.
És a jelek szerint felnőtt.
Egy szokatlan borjú a Krugerben
A megfigyelés a Singita Kruger National Park koncessziójához tartozó területen történt.
A borjút a N'Wanetsi folyóval párhuzamosan futó út közelében találták meg.
Wessel Booysen fényképein jól látható, hogy az állat testének első része nagyrészt a nagy kudu megszokott színezetét viselte.
A hát középső és hátsó részén azonban nagy fehér mezők jelentek meg.
A Singita beszámolójának szerzője, Tovhi Mudau úgy fogalmazott, mintha a természet a kudu vékony fehér csíkjainak megfestése közben „ráöntötte volna az egész festékes tálcát” az állat hátára.
Nem túlzás.
A borjú tényleg egészen rendkívüli látványt nyújtott.
Milyen színű egy normális nagy kudu?
A nagy kudu (Tragelaphus strepsiceros) Afrika egyik leglátványosabb antilopfaja.
Bundája általában:
szürkés,
barnás,
vagy vörhenyesbarna.
Oldalán rendszerint 6–10 függőleges fehér csík húzódik.
A fajnak hatalmas fülei vannak, a kifejlett hímeket pedig rendkívül hosszú, spirálisan csavarodó szarvuk teszi könnyen felismerhetővé.
A hímek tömege akár 300 kilogramm körül is lehet, míg a nőstények jóval kisebbek.
A faj elsősorban fás-bokros szavannákhoz, erdős területekhez és sűrűbb növényzethez kötődik Afrika keleti és déli részén.
Globális természetvédelmi besorolása jelenleg Least Concern – nem fenyegetett.
A 2021-ben megfigyelt borjú tehát nem egyszerűen egy szokatlanul sok csíkkal rendelkező kudu volt.
A fehér területek jóval nagyobbak és szabálytalanabbak voltak a faj természetes mintázatánál.
Leucizmus vagy valami más?
A Singita az állatot részben leucisztikusként mutatta be.
A leucizmus olyan pigmentációs eltérések gyűjtőneve, amelyeknél a pigmentsejtek – elsősorban a melanociták – hiányozhatnak a bőr vagy a szőrzet bizonyos területeiről.
Ennek eredménye lehet:
teljesen fehér,
halvány,
vagy foltosan pigmenthiányos megjelenés.
A háttérben különböző genetikai változások állhatnak, amelyek a pigmentsejtek fejlődését, vándorlását vagy működését befolyásolják.
Van azonban egy kis rendszertani probléma.
A pigmentációs rendellenességekkel foglalkozó szakirodalomban a leucizmus és piebaldizmus fogalmát gyakran összekeverik.
A piebald állatoknál a normálisan színezett testfelületen élesen elkülönülő, teljesen fehér foltok jelennek meg.
Ez nagyon hasonlít arra, amit ezen a kudun látunk.
Mivel az állaton nem végeztek genetikai vagy pigmentsejt-vizsgálatot, a legpontosabb megfogalmazás ezért:
a kudun részleges pigmenthiányból származó, leucisztikus vagy piebald jellegű színezet látható.
A „részben leucisztikus kudu” elnevezést ettől függetlenül érdemes megtartani, mert ezen a néven vált ismertté.
És akkor nem albínó?
Nem.
Legalábbis a megjelenése alapján biztosan nem klasszikus albinizmust látunk.
Az albinizmus és a leucizmus nem ugyanaz.
Albinizmusnál a probléma elsősorban a melanin előállításával kapcsolatos.
Teljes albinizmus esetén nemcsak a szőrzet veszti el színét.
A bőr és a szem pigmentációja is érintett lehet.
Ezért az albínó állatok szeme gyakran:
nagyon világos,
rózsaszínes,
vagy vöröses hatású.
Ennél a kudunál ezzel szemben a test jelentős része teljesen normális színezetű maradt, és a szemek pigmentáltnak tűntek.
Ezért a „részleges albínó” kifejezést sem használnám.
A modern szakirodalom ezt eleve pontatlan és elavult megnevezésnek tekinti.
A fehér foltok veszélyt jelenthetnek?
Itt már sokkal óvatosabban kell fogalmaznunk, mint a 2021-es eredeti beszámoló.
A Singita akkori cikke felvetette, hogy a fehér színezet miatt az állat könnyebben észrevehető lehet a ragadozók számára.
Ez logikus feltételezés.
A kudu normális barnásszürke színe és függőleges csíkjai segíthetnek megtörni testének körvonalát a bokros növényzetben.
Egy hatalmas fehér folt ezzel szemben feltűnőbb lehet.
A nagy kudut több ragadozó is elejtheti, többek között:
oroszlán,
leopárd,
afrikai vadkutya,
és foltos hiéna.
A borjak természetesen különösen sérülékenyek.
De ebből nem következik automatikusan, hogy minden leucisztikus antilop sokkal hamarabb elpusztul.
Az eredeti cikkben szereplő olyan kijelentés, hogy a teljesen leucisztikus antilopok „ritkán érik meg a felnőttkort”, túl erős.
Nincs olyan széles körű adatbázisunk, amely alapján ezt általánosan ki lehetne jelenteni.
A színezet növelheti a láthatóságot.
De az egyed túlélését számtalan más tényező is meghatározza.
A kudu rejtőzködésében nem csak a színe segít
A nagy kudu nem egy nyílt síkság közepén próbál elbújni.
Kifejezetten kedveli a:
bokros,
fás,
erdős
és sűrű növényzettel rendelkező élőhelyeket.
Ha veszélyt érzékel, gyakran mozdulatlanná dermed a takarásban.
Hatalmas fülei kiváló hallást biztosítanak.
Ha pedig menekülni kell, meglepően gyorsan képes mozogni a sűrű növényzetben, és rendkívül magas akadályokat tud átugrani.
Vagyis a borjú túlélése nem kizárólag azon múlott, mennyire tökéletes a bundájának álcázása.
A ragadozók sem csak szín alapján vadásznak
Egy oroszlán vagy leopárd nem úgy működik, hogy egyszerűen megkeresi a legfehérebb állatot a környezetében.
A ragadozók figyelembe veszik:
a zsákmány mozgását,
távolságát,
testméretét,
egészségi állapotát,
a terepet,
a szélirányt,
és azt is, mennyire könnyen lehet megközelíteni.
Egy részben fehér kudu ezért nem szükségszerűen „első számú célpont”.
Lehet valamivel feltűnőbb.
De egy egészséges, éber állat továbbra is sikeresen elkerülheti a ragadozókat.
És ennek a kudunak a későbbi története éppen ezt sugallja.
Nem ez az egyetlen szokatlan kudu
Pigmentációs eltéréseket vadon élő emlősöknél rendszeresen dokumentálnak.
Előfordul:
albinizmus,
leucizmus,
piebaldizmus,
hipomelanizmus,
és melanizmus is.
Ezek gyakorisága fajonként és populációnként eltér.
2021 júniusában egy másik krugeri látogató, Cameron Watt is fényképezett egy szokatlanul fehér foltos kudut.
A fotók nagyon hasonló színezetű állatot mutattak.
Nem tudjuk biztosan, hogy ugyanarról az egyedről készült-e minden 2021-es felvétel, ezért ezt nem állítanám tényként.
A képek azonban jól mutatják, milyen nagy figyelmet kapott akkoriban a Kruger egyik különleges kuduja.
A nagy kérdés 2021-ben: túléli-e?
Amikor Tovhi Mudau megírta a Singita beszámolóját, a kudu még fiatal borjú volt.
A szerző a cikk végén lényegében csak sok szerencsét kívánhatott neki.
Senki nem tudhatta, mi történik vele később.
Egy vadon élő kudu életében rengeteg veszély van.
Ragadozók.
Betegségek.
Szárazság.
Sérülések.
És egyszerűen annak a ténye, hogy a vadonban a fiatal állatok halandósága eleve magasabb.
A különleges színezet miatt pedig az állat sorsa még érdekesebbé vált.
2023 – újra felbukkan
A PlanetZoo.hu korábbi cikkében egy nagyon érdekes későbbi megfigyelés is szerepel.
Eszerint 2023. március 25-én Rudi Hulshof szafarivezető már felnőttként látta újra a különleges kudut.
Ha ugyanarról az egyedről van szó, akkor ez azt jelenti, hogy a 2021-ben még fiatal borjú sikeresen túlélte életének első, veszélyes éveit.
Ez önmagában sokkal érdekesebbé teszi a történetet.
A részleges fehér színezet tehát biztosan nem jelentett számára automatikus halálos hátrányt.
Fontos ugyanakkor, hogy ehhez a 2023-as észleléshez jelenleg nem találtam olyan nyilvánosan elérhető elsődleges beszámolót vagy fényképes publikációt, mint a 2021-es Singita-megfigyeléshez.
Ezért helyesebb terepi utómegfigyelésként, nem pedig tudományos nyomon követésként hivatkozni rá.
Ugyanaz maradt a mintázata?
A fehér foltok egyik nagy előnye a kutatók és terepi megfigyelők számára, hogy rendkívül jól felismerhetővé teszik az állatot.
A pigmentációs mintázat alapvetően már a szőrtüszők és pigmentsejtek elhelyezkedéséhez kapcsolódik.
Ezért egy ilyen foltos egyed mintázata nem egyszerűen „kinőhető”.
Ahogy az állat nagyobb lesz, a foltok természetesen együtt nőnek a testével.
Ez teszi elméletileg lehetővé ugyanazon állat évekkel későbbi felismerését.
Hasonló módszert használnak számos afrikai faj egyedi azonosítására.
Örökölhető?
Elméletileg igen.
Sok leucizmust vagy piebald mintázatot okozó eltérés genetikai eredetű lehet.
Több háziasított és vadon élő emlősnél azonosítottak már olyan géneket, amelyek a pigmentsejtek fejlődését és eloszlását befolyásolják.
Ilyen például:
a KIT,
MITF,
EDNRB,
PAX3
és több más gén.
Ettől azonban még nem tudjuk, mi okozta ennek a konkrét kudunak a mintázatát.
Nem történt genetikai vizsgálat.
Ezért nem tudjuk:
örökölte-e,
spontán mutáció következménye volt-e,
és azt sem, továbbadhatja-e utódainak.
Ehhez már célzott genetikai vizsgálatra lenne szükség.
Leucizmus nem feltétlenül csak kozmetikai eltérés
A pigmentáció kialakulása az embrionális fejlődés összetett folyamata.
A melanociták az úgynevezett neurális taraj sejtjeiből fejlődnek.
Bizonyos genetikai eltérések ezért nemcsak a szőrzet színét befolyásolhatják.
Egyes fajoknál pigmenthiánnyal együtt:
hallásproblémák,
szemfejlődési eltérések
vagy más idegrendszeri rendellenességek is előfordulhatnak.
Ez azonban erősen függ attól, pontosan milyen gén és milyen mutáció érintett.
A krugeri kudunál semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a különleges színezethez ilyen probléma társult volna.
Sőt, ha valóban felnőttkort ért a vadonban, az inkább arra utal, hogy működésében nem szenvedett súlyos hátrányt.
A nagy kudu maga is különleges állat
A furcsa színezet könnyen elvonja a figyelmet magáról a fajról.
Pedig a nagy kudu Afrika egyik legkülönlegesebb antilopja.
A kifejlett hímek spirális szarva akár 1,2–1,8 méter hosszú is lehet.
A nőstények rendszerint szarvatlanok.
Hatalmas füleik rendkívül jó hallást biztosítanak.
Elsősorban böngészők.
Leveleket,
hajtásokat,
gyümölcsöket
és más növényi részeket fogyasztanak.
A nőstény körülbelül hét-nyolc hónapos vemhesség után általában egyetlen borjút hoz világra.
A fiatal borjú első időszakában gyakran a növényzet takarásában marad, miközben anyja táplálkozik.
Ebben az életszakaszban az álcázás különösen fontos lehet.
Ezért volt annyira érdekes a feltűnően fehér hátú borjú esete.
Egy színváltozat nem új faj és nem alfaj
Az ilyen állatoknál gyakran megjelenik a közösségi médiában:
„új kudu?”
„kudu–nyala hibrid?”
„ritka alfaj?”
A válasz egyik sem.
2021-ben más krugeri képek alatt még kudu és nyala kereszteződését is felvetették viccesen.
A fehér foltok azonban nem egy másik faj jellemzői.
Egy Tragelaphus strepsiceros egyedi pigmentációs eltéréséről van szó.
Mit tanít nekünk ez az egyetlen kudu?
Önmagában egy szokatlan színű állatból természetesen nem lehet messzemenő evolúciós következtetéseket levonni.
De az ilyen megfigyelések mégis értékesek.
Megmutatják, hogy a vadon élő populációkban milyen fenotípusos változatosság jelenhet meg.
Ha ugyanazt az egyedet később újra felismerjük, azt is megfigyelhetjük:
túléli-e,
szaporodik-e,
változik-e a mintázata,
és jelent-e valódi hátrányt számára a színezet.
Ezért lenne különösen érdekes tudni, mi történt ezzel a kuduval 2023 után.
A borjú, amely rácáfolt az első félelmekre
A 2021-es történet végén még az volt a kérdés:
vajon túléli-e?
A hatalmas fehér foltok miatt logikus volt arra gondolni, hogy könnyebben észrevehetik a ragadozók.
Két évvel később azonban a beszámolók szerint már egy felnőtt kudu viselte ugyanezt a különleges mintázatot.
Ha valóban ugyanarról az állatról van szó, akkor a történetnek ez a legfontosabb tanulsága.
A különleges külső nem tette életképtelenné.
Nem akadályozta meg abban, hogy megtanuljon elrejtőzni.
Elkerülje a ragadozókat.
Táplálékot találjon.
És túlélje a Kruger vad világának első éveit.
2021-ben egy különleges fehér foltos borjúként fényképezték le.
2023-ban pedig már azért volt érdekes, mert úgy tűnt:
a furcsa színezetű borjúból sikeresen felnőtt kudu lett.
Forrás:Singita.com, Tovhi Mudau