Kevés állatnak van rosszabb hírneve a keselyűknél. A halálhoz, pusztuláshoz és rothadáshoz kötjük őket, pedig valójában éppen ők azok, amelyek eltüntetik mindezt. Afrika keselyűi azonban olyan ütemben fogynak, hogy egyes állományaik az elmúlt fél évszázadban akár 97 százalékkal is visszaestek.
Ha eltűnnek, nem egyszerűen néhány madárfajt veszítünk el.
Egy egész kontinens természetes hulladékkezelő rendszere kezdhet szétesni.
A PlanetZoo.hu kérdéseire Dr. Darcy Ogada, a The Peregrine Fund afrikai programjának egyik vezető keselyűkutatója is válaszolt.
Mire a többiek megérkeznek, gyakran már alig marad valami
Egy nagytestű állat teteme Afrika szavannáin hatalmas mennyiségű tápanyagot jelent.
A hiénák, sakálok, marabuk, rovarok és számtalan más dögevő mind részt vesz a lebontásában. Egyetlen állatcsoport azonban különösen hatékony ebben a munkában: a keselyűk.
Afrikai fehérhátú keselyűk egy zebra maradványait fogyasztják. A keselyűk rendkívül fontos szerepet töltenek be az elhullott állatok gyors eltávolításában és a tápanyagok körforgásában. Fotó: Darcy Ogada
Nem véletlenül.
Ezek a madarak rendkívül nagy területeket képesek átvizsgálni. A levegőből egymás mozgását is figyelik, így amikor egy madár ereszkedni kezd egy tetem felé, hamarosan más keselyűk is követhetik. Néhány órán belül akár több tucat madár gyűlhet össze egyetlen elhullott állat körül.
Amit mi talán taszítónak látunk, az valójában egy rendkívül hatékony ökológiai szolgáltatás.
A keselyűk gyorsan eltávolítják a bomló állati szöveteket a környezetből, mielőtt azok hosszú időn keresztül más dögevők, rovarok és potenciális kórokozók számára biztosítanának táplálékforrást.
És csak akkor látszik igazán, mennyire fontosak, amikor nincsenek ott.
Mi történik egy tetemmel keselyűk nélkül?
Egy feketehátú sakál közelít a tetemnél összegyűlt keselyűkhöz. A keselyűk eltűnésével több táplálék maradhatna az emlős dögevők számára, ami hosszabb távon megváltoztathatná a dögevőközösségek egyensúlyát. Fotó: Darcy Ogada
Kenyában kutatók kísérletileg vizsgálták, hogyan változik egy állati tetem sorsa akkor, amikor a keselyűk nem férhetnek hozzá.
Az eredmény látványos volt.
A keselyűk hiányában a tetemek lebomlási ideje közel háromszorosára nőtt. A tetemeket látogató emlős dögevők átlagos száma nagyjából háromszorosára emelkedett, és ezek az állatok csaknem háromszor annyi időt töltöttek a tetemek körül.
Még ennél is érdekesebb, hogy az emlősök egymással történő érintkezése szintén közel háromszorosára nőtt.
Ez azért fontos, mert a keselyű eltűnésével maga a tetem nem tűnik el.
Valaki más eszi meg.
Ha kevesebb keselyű érkezik, több táplálék maradhat a hiénáknak, sakáloknak, kóbor kutyáknak, patkányoknak és más opportunista dögevőknek.
Ezzel azonban megváltozik a dögevők közötti egyensúly is.
A keselyűk helyét nem feltétlenül olyan fajok veszik át, amelyek ugyanazt az ökológiai feladatot ugyanolyan módon végzik el.
A keselyűk eltűnésének lehetséges következményeiről Dr. Darcy Ogadát is megkérdeztük, aki a The Peregrine Fund észak- és kelet-szubszaharai afrikai programjának igazgatója.
Ogada hosszú évek óta kutatja és védi Afrika ragadozómadarait. Kenyai terepmunkája során találkozott közelről a vadállatok mérgezésének problémájával, és azzal, hogy ezek az esetek milyen aránytalanul nagy pusztítást okoznak a keselyűk között. Azóta a mérgezések elleni küzdelem, a keselyűállományok helyzetének vizsgálata és az ember–vadállat konfliktusok természetvédelmi következményei munkájának központi részévé váltak.
Arra voltunk kíváncsiak, mi történne először, ha Kelet-Afrikából egyik napról a másikra eltűnnének a keselyűk.
Ogada szerint a változás nem lenne azonnali.
„A keselyűk teljes eltűnésének hatása nem lenne azonnal érzékelhető, de idővel azokon a területeken, ahol korábban keselyűk éltek, megnövekedne az emlős dögevők száma, különösen a kóbor kutyáké. Valószínűleg a hiénák száma is növekedne. Mindkettő oka a rendelkezésre álló táplálék mennyiségének növekedése lenne.”
A keselyűk által hátrahagyott ökológiai űr tehát nem maradna üres.
Más fajok töltenék be.
Csakhogy nem feltétlenül ugyanúgy.
Egy keselyű nem egyszerűen egy repülő hiéna
Ez az egyik legfontosabb különbség.
A keselyűk lényegében erre az életmódra specializálódtak. Olyan táplálékot fogyasztanak, amely más állatok számára komoly kockázatot jelenthet.
Erősen savas emésztőrendszerük segítségével képesek megbirkózni a bomló húsban jelen lévő számos mikroorganizmussal. A tetemből elfogyasztott anyag így egy rendkívül hatékony biológiai rendszerbe kerül, majd eltűnik a környezetből.
Egy kóbor kutya vagy patkány egészen máshogy viselkedik.
Mozoghat települések és vadon élő állatok között, kapcsolatba kerülhet emberekkel, háziállatokkal és más dögevőkkel.
Ezért a keselyűk eltűnése nem egyszerű fajcsere.
Keselyűk egy tetem körül az Ol Pejeta területén. Ha a keselyűk száma visszaesik, a tetemeken maradó táplálék más dögevők számára válik elérhetővé, ami megváltoztathatja a dögevőközösségek közötti egyensúlyt. Fotó: Darcy Ogada
Az egész dögevőközösség működése változhat meg.
A tudományos kutatások szerint a keselyűállományok összeomlása növelheti a másodlagos dögevők jelenlétét a tetemeken, és ezzel potenciálisan a fertőző betegségek terjedésének lehetőségét is.
India már megmutatta, milyen következménye lehet
Afrika számára létezik egy különösen nyugtalanító figyelmeztetés.
India.
Az 1990-es évektől az indiai keselyűállományok összeomlottak. Az egyik legfontosabb ok a szarvasmarhák kezelésére használt diklofenák volt. A gyógyszerrel kezelt állatok teteméből táplálkozó keselyűk számára már kis mennyiség is végzetes lehetett.
A keselyűk eltűnésével rengeteg állati tetem maradt utánuk.
Egy 2024-ben megjelent gazdasági kutatás szerint azokon a területeken, amelyek korábban különösen alkalmas élőhelyei voltak a keselyűknek, az emberi halálozás átlagosan 4,7 százalékkal emelkedett az állományok összeomlását követően.
A kutatók becslése szerint ez évente több mint 100 000 többlethalálozást jelenthetett. A feltételezett mechanizmusok között szerepelt a tetemek felhalmozódása, a vízszennyezés, valamint más dögevők – köztük kóbor kutyák – nagyobb szerepe.
India természetesen nem Afrika.
Más az állattartás, mások az ökológiai rendszerek és mások a társadalmi körülmények is. Az eset ezért nem bizonyítja, hogy Afrikában pontosan ugyanez történne.
Azt viszont nagyon látványosan megmutatta, hogy egy olyan állatcsoport eltűnésének, amelyet sokan jelentéktelennek vagy kellemetlennek tartanak, az emberi társadalomig érő következményei lehetnek.
És miközben India egykori keselyűválságának tanulságait próbálja feldolgozni, Afrika keselyűi jelenleg is saját válságukat élik.
Akár száz madár is elpusztulhat egyetlen tetem mellett
A keselyűk egyik legnagyobb előnye egyben az egyik legnagyobb gyengeségük is.
Ha valahol megjelenik egy tetem, gyorsan megtalálják.
Aztán sokan érkeznek.
Ez természetes körülmények között tökéletes stratégia. Egy megmérgezett tetemnél azonban katasztrófává válhat.
Egyetlen mérgezett állat több tucat, szélsőséges esetben akár több száz keselyűt is elpusztíthat.
A rendelkezésre álló adatok alapján a mérgezés felelős az ismert afrikai keselyűpusztulások jelentős részéért, és az egyik legfontosabb veszélyforrás a kontinensen.
A mérgezésnek azonban több formája létezik.
Néha nem is a keselyű a célpont.
Egy állattartó elveszíthet egy szarvasmarhát oroszlán vagy hiéna miatt, majd mérget helyezhet egy tetembe azért, hogy megölje a ragadozót. A tetemet azonban hamarabb megtalálhatják a keselyűk.
A ragadozó elleni megtorlás így pillanatok alatt madarak tömeges pusztulásává válhat.
Felmerül tehát a kérdés: elképzelhető, hogy Afrika egyes területein a keselyűválság valójában részben az ember és a nagyragadozók közötti konfliktus egyik következménye?
Darcy Ogada szerint igen.
„Bizonyos területeken, például Kelet-Afrikában és Afrika déli részén ez nagyon szorosan kapcsolódik az ember és a nagyragadozók közötti konfliktushoz. A legtöbb szervezet – köztük a sajátom is –, amely ezekben a régiókban a keselyűk védelmével foglalkozik, nagyrészt éppen ezen a területen dolgozik. Megpróbáljuk megelőzni a nagyragadozókkal kialakuló konfliktusokat, mert ezzel a keselyűk mérgezését is megelőzhetjük.”
Bizonyos esetekben tehát egy keselyű megmentése nem magánál a keselyűnél kezdődik.
Hanem például annál, hogy egy állattartó ne veszítse el jószágait egy oroszlán vagy hiéna támadása miatt, és emiatt ne próbáljon később méreggel bosszút állni.
A történet azonban itt még nem ér véget.
Mert máskor valóban a keselyű a célpont.
Amikor már magukat a keselyűket keresik
Rüppell-keselyű a kenyai Mugie térségében. Egyes afrikai régiókban a keselyűk már nemcsak közvetett áldozatai a mérgezéseknek: testük és testrészeik iránti kereslet miatt maguk a madarak is célponttá válhatnak. Fotó: Darcy Ogada
Ogada szerint egyre nagyobb problémát jelent a keselyűk közvetlen mérgezése és befogása a hiedelmekhez kötődő felhasználás miatt.
Ennek földrajzi mintázata eltér a ragadozók elleni megtorló mérgezésektől.
„Ennek jelentős része Nyugat-Afrikában történik, és rendkívül súlyosan érinti a régió keselyűállományait. A probléma mára Közép-Afrikába is átterjedt, ahol a keselyűket főként azért mérgezik meg, hogy testrészeik bekerüljenek a Beninben és Nigériában működő kereskedelembe.”
Vagyis miközben Kelet-Afrikában és Afrika déli részén egy keselyű akár egy nagyragadozónak szánt méreg áldozatává válhat, Nyugat-Afrika egyes részein már magukat a madarakat keresik.
És létezik egy harmadik ok is.
Az orvvadászat.
A madarak, amelyek elárulhatják az orvvadászokat
A magasban köröző keselyűk messziről láthatók.
Ez nemcsak más keselyűk számára jelent információt.
Az elefántot vagy más nagyvadat elejtő orvvadász számára egy hirtelen kialakuló keselyűgyülekezés gyakorlatilag jelzőfény lehet a levegőben. A madarak elárulhatják, hogy valahol friss tetem található – és ezzel felhívhatják a vadőrök figyelmét is.
Ezért egyes orvvadászok szándékosan megmérgezik a tetemeket.
Ogada szerint ez az úgynevezett „sentinel poisoning” továbbra is elsősorban Afrika déli részén jelent veszélyt: a keselyűket azért mérgezik meg, mert jelenlétük felhívhatja a hatóságok figyelmét az orvvadászati tevékenységre.
2025 májusában ennek egyik drámai példája játszódott le a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban.
Egy elefánt tetemét erősen mérgező mezőgazdasági vegyszerekkel szennyezték. Mire a természetvédelmi szakemberek a helyszínre értek, 123 keselyű pusztult el: 102 afrikai fehérhátú keselyű, húsz fokföldi keselyű és egy füles keselyű.
További madarakat még életben találtak. A gyors beavatkozásnak köszönhetően több mint nyolcvan keselyűt sikerült megmenteni.
Egyetlen elefánt.
Egyetlen mérgezett tetem.
Több mint száz elpusztult keselyű.
Ez jól mutatja, miért tud egy olyan madárállomány, amelynek tagjai lassan szaporodnak és kevés utódot nevelnek, rendkívül gyorsan összeomlani.
És nem csak a méreg várja őket
Füles keselyű a Grumeti térségében. A faj Afrika egyik legnagyobb termetű keselyűje, és más afrikai keselyűkhöz hasonlóan számos, emberi tevékenységhez kapcsolódó veszéllyel néz szembe. Fotó: Darcy Ogada.
A keselyűk hatalmas távolságokat járhatnak be.
Egyes madarak naponta akár több száz kilométert is megtehetnek.
Ez azt is jelenti, hogy életük során rengeteg ember által átalakított területet kereszteznek.
Elektromos vezetékekkel találkoznak.
Oszlopokon próbálnak megpihenni.
Energetikai infrastruktúrával ütközhetnek.
Élőhelyeik átalakulnak, fészkelőfáik eltűnhetnek, egyes térségekben pedig testük részei miatt vadásszák őket.
A mérgezés mellett a hiedelmekhez kapcsolódó kereskedelem, az elektromos infrastruktúra, az élőhelyvesztés és a fészkelőhelyek eltűnése is komoly veszélyt jelent számukra.
Ezek ráadásul nem egymástól független problémák.
Egyetlen madár több országon keresztül repülhet.
Lehet, hogy biztonságos rezervátumban kel ki, majd néhány hónappal később több száz kilométerrel arrébb mérgezett tetemből táplálkozik.
A keselyű nem ismeri az országhatárokat.
Ezért a védelmük sem állhat meg azoknál.
Füles keselyű repül a Naiboisho térségében. A keselyűk hatalmas területeket járhatnak be táplálék után kutatva, ezért életük során számos, ember által átalakított területen és különböző veszélyforrások között mozognak. Fotó: Darcy Ogada
A kontinens egyik legnagyobb madárválsága
A probléma méretére egy egész Afrikára kiterjedő elemzés hívta fel igazán a figyelmet.
A vizsgált nyolc keselyűfaj állománya átlagosan mintegy 62 százalékkal csökkent, hét faj esetében pedig a három generáció alatt becsült visszaesés elérte vagy meghaladta a 80 százalékot.
Egyes afrikai keselyűállományok esetében az elmúlt nagyjából öt évtizedre vonatkozó becslések már 80–97 százalékos visszaesésről beszélnek.
Ezek különösen veszélyes számok egy olyan madárcsoportnál, amely lassan válik ivaréretté és általában kevés fiókát nevel.
Ha egy tömeges mérgezés során száz felnőtt madár pusztul el, azt az állomány nem tudja néhány sikeres költési szezon alatt pótolni.
Évtizedek munkája veszhet el néhány óra alatt.
De a százalékok könnyen puszta számokká válhatnak.
80 százalék.
90 százalék.
97 százalék.
Egy kutató számára azonban ezek mögött eltűnő madarak, összeomló állományok és olyan helyek állnak, ahol néhány évtized alatt alapvetően megváltozhat a táj.
Amikor Darcy Ogadát arról kérdeztük, volt-e olyan eset vagy tapasztalat a munkája során, amely különösen erősen megmutatta számára, hogy az emberek még mindig nem értik a probléma súlyosságát, ismét Nyugat-Afrikát emelte ki.
„Elég meghallgatni egyetlen történetet, vagy elolvasni egyetlen tanulmányt a hiedelmekhez kötődő felhasználásról ahhoz, hogy az ember megértse: ez a veszély rendkívül gyorsan pusztítja a régió keselyűit, és már azon túl is érezteti a hatását.”
Majd sokkal személyesebben fogalmazott:
„Ami történik, az teljesen lesújtó. A madarakat élve és elpusztítva egyaránt begyűjtik ehhez a kereskedelemhez. Az érintett egyedek száma megdöbbentően magas.”
Ez talán a keselyűválság egyik legnehezebben felfogható része.
Nem egyetlen fenyegetéssel állunk szemben.
Kelet-Afrikában egy nagyragadozónak szánt mérgezett tetem lehet a veszély.
Nyugat-Afrikában a madarak és testrészeik iránti kereslet.
Afrika déli részén az orvvadászat nyomainak eltüntetésére használt méreg.
Máshol elektromos vezetékek, élőhelyvesztés vagy a fészkelőhelyek eltűnése.
Különböző problémák.
Ugyanazzal a végeredménnyel.
Egyre kevesebb keselyű az afrikai égbolton.
Füles keselyűk és afrikai fehérhátú keselyűk gyűlnek össze a Naiboisho térségében. Afrika keselyűválsága nem egyetlen fajt érint: több faj állománya is súlyosan visszaesett az elmúlt évtizedekben. Fotó: Darcy Ogada
Mi történne tehát egy keselyűk nélküli Afrikában?
Nem egyik napról a másikra borulna fel minden.
Erre Darcy Ogada is külön felhívta a figyelmet.
A szavannákon továbbra is lennének dögevők.
A hiénák megtalálnák a tetemeket. A sakálok ennének belőlük. Megjelennének a rovarok, baktériumok és más lebontó szervezetek.
A természet nem állna meg.
De lassabb és más rendszer lépne a keselyűk helyére.
A tetemek tovább maradhatnának a tájban.
Több emlős gyűlhetne köréjük.
Növekedhetne az állatok közötti érintkezések száma.
Több táplálék jutna olyan fajoknak, amelyek településeken is megjelennek.
A kóbor kutyák és akár a hiénák száma is növekedhetne azokon a területeken, ahol a keselyűk korábban jelentős mennyiségű táplálékot távolítottak el.
És mindez olyan változásokat indíthatna el, amelyek következményei már messze túlmutatnak magukon a keselyűkön.
Ez az ökológiai rendszerek egyik különös tulajdonsága.
Sokszor csak akkor értjük meg egy faj valódi jelentőségét, amikor már nincs ott.
Nem a halál madarai
A keselyűket évszázadokon keresztül a halál madaraiként ábrázoltuk.
Pedig talán éppen az ellenkezője igaz.
Ott jelennek meg, ahol egy élet már véget ért, és eltakarítják azt, ami utána maradt. Ezzel tápanyagokat mozgatnak, gyorsítják a tetemek eltűnését és egy olyan ökológiai szolgáltatást végeznek el ingyen, amelynek pótlása meglepően nehéz lehet.
Nem ők okozzák a pusztulást.
Ők tüntetik el annak maradványait.
Afrika egén ma még ott köröznek.
De a 80–97 százalékos állománycsökkenések arra figyelmeztetnek, hogy ez nem feltétlenül marad így örökké.
És ha egyszer valóban eltűnnének, talán nem az üres égbolt lenne az első dolog, amit észrevennénk.
Hanem az, ami a földön utánuk marad.
Rüppell-keselyűk járőröznek a szavanna felett táplálék után kutatva. Ezek a madarak hatalmas területeket képesek átvizsgálni, ezért az afrikai ökoszisztémák egyik leghatékonyabb természetes „takarítói”. Fotó: Darcy Ogada