Ezúttal szeretném bemutatni nektek a 6 Matimba hímből azt a kettőt akik a Déli Matimba hímek voltak.
Hairy Belly és Ginger Matimba.
Külön cikk lesz a 4 testvérükről, mert korán elváltak útjaik és teljesen más lett a történetük.
Na de akkor kezdjünk bele.
A 6 Matimba hím az Ngala területről érkezett.
A Birmingham falka szülöttei.
Becslések szerint 2006 végén vagy 2007 elején születtek.
A Skybed koalíció az apai águk.
Egészen korán, már 2010-ben saját falkát szereztek maguknak.
A Manyaleti falkára esett a választásuk és miután elűzték a falkavezér hímet, a sajátjuk lett a falka.
Elkezdtek terjeszkedni, területük már a krügerbe is átnyúlt és Sabi Sands északi részét is uralták.
2012-ben a koalíció egyik tagja (Nduna) eltűnt és nem derült ki, hogy más oroszlánok, vagy pedig a kor ölte-e meg.
Ekkor döntött a koalíció a szétválásról.
Északi és Déli Matimba hímek lett a két koalíció neve.
Az északi hímek Shaka, Slitnose és Whiteface idejük nagy részét Sabi Sands északi vidékein töltötték.
A déliek Hairy Belly és Ginger pedig Sabi Sands déli részén barangoltak.
A déli hímek nem voltak olyan higgadtak mint az északiak.
Hairy Belly és testvére Ginger nagyon sokat harcoltak.
Mapogo-k, Majingilane-k Birmingham hímek. Csak néhány legendás koalíció akik ellen harcoltak.
A Déli Matimbákat az 5 Birmingham hím elüldözte a területükről és ekkor költöztek Londoloziba és lettek a Tsalala falka vezérei.
Jó ideig nem volt semmi gondjuk, habár volt pár hím akik megpróbálták őket elkergetni, de sikeresen megvédték a területüket.
Ám idővel megérkezett a négy Majingilane hím akik elűzték őket a falkától és nomádok lettek.
2017-ben a veterán duó harcba keveredett a három északi Avoca hímmel.
A duó elveszítette a harcot.
2018-ban már az északi Matimbák mind a hárman meghaltak és a két 11+- éves Déli Matimbák sem voltak a legjobb formájukban.
Ebben az időszakban üresen volt a Majingilane hímek területe és ők elfoglalták a trónt.
Az Othawa falka nőstényeivel párosodtak.
2018 végén az Othawa falkában 3 kölyök született, ami új célt adott a leharcolt veteránoknak a túlélésre.
A Matimba hímek nagyon sok kölyköt neveltek fel, köztük a Talamati, Mbiri, Nkuhuma, Styx, Torchwood, Skorro, Red Road falkában.
Összesen 35 kölyök nőtt fel az általuk nemzett kölykökből.
2019 elején Ginger sajnos nagyon súlyos betegséggel küzdött.
Augusztusig bírta a küzdelmet, ám ekkor le győzte őt a rüh, ezzel pedig Hairy belly lett az utolsó élő Matimba.
Senki sem nézte ki belőle, hogy megéli a 2018-at, ám ő büszkén lépett át 2020-ba domináns hímként!
2020 közepén megjelent 3 fiatal nomád hím, a Tumbela hímek.
Szőrös hasú Matimba megpróbálta elkergetni a betolakodókat, ám nem akartak elmenni.
Tudta, hogy a teste nem fog kibírni még egy csatát és tudta, hogy a kölykei veszélyben vannak, ezért nomád lett és vitte magával az ekkorra 4 kölyköt.
Az állapota ebben a nomád időszakban napról napra változott.
2021 elején fantasztikus történetet maga mögött hagyva meghalt.
Majdnem 16 évet élt, ami egy vadon élő oroszlánnál hatalmas mennyiség!
A fiatalok akik vele tartottak átmentek a krügerbe és onnan már csak Gingerella és az egyik fiatal hím tért vissza. Ám a fiatal hím is eltűnt.
Gingerella a Ximhungwe nőstényhez csatlakozott és most is Ginger és Hairy Belly unokáit neveli.
You are not authorised to post comments.