2024. március 16-án reggel a Miami Állatkert dolgozói holtan találtak egy mindössze három hónapos zsiráfborjút. A decemberben született nőstény halála váratlanul érte a gondozókat. Az állatot az intézmény egészségügyi központjába szállították, ahol még aznap elvégezték a boncolását. A vizsgálat nyaktörést állapított meg. A sérülés pontos körülményeit azonban nem sikerült tisztázni, mivel az eset éjszaka történt, és senki sem látta, mi vezetett a balesethez. Az állatkert szerint elképzelhető, hogy a borjút valami megijesztette, és menekülés közben a kerítésnek ütközött.
A többi zsiráfnál nem találtak sérüléseket, de a gondozók tovább figyelték a csapatot. Az intézmény emellett felülvizsgálta a történteket, hogy lehetőség szerint megelőzze a hasonló baleseteket. Egy állatkerti állat halála után tehát nem érnek véget azonnal a gondozók és állatorvosok feladatai. A körülményeket dokumentálni kell, sok esetben boncolás következik, majd gondoskodni kell a maradványok megfelelő kezeléséről.
De hová kerül végül az állat teste? Eltemetik az állatkert területén, elszállítják, vagy esetleg más állatok táplálására használják fel?
Mi történik az elpusztult állat testével?
Egy állatkertben elpusztult állat tetemét nem lehet egyszerűen elásni a kifutó mögött. Magyarországon, ahogyan az Európai Unió többi tagállamában is, szigorú szabályok határozzák meg, hogyan kell kezelni az ilyen maradványokat.
A legfontosabb jogszabály a 1069/2009/EK rendelet, amely az emberi fogyasztásra nem szánt állati melléktermékek kezeléséről rendelkezik. A rendelet három kategóriába sorolja ezeket az anyagokat a hozzájuk kapcsolódó kockázatok alapján. Az állatkerti állatok tetemei az 1. kategóriába, vagyis a legszigorúbban szabályozott csoportba tartoznak. Ez nem feltétlenül jelent fertőzésveszélyt. Egy természetes okból elpusztult, idős oroszlán teteme ugyanebbe a kategóriába kerül, mint egy más okból elhullott állaté. A jogszabály ugyanis magukat az állatkerti állatokat sorolja ebbe a csoportba, nem kizárólag a fertőző betegségben elpusztult egyedeket. A maradványokat ennek megfelelően kell kezelni és ártalmatlanítani.
Az egyik alkalmazható eljárás az engedélyezett létesítményben történő égetés. Meghatározott feltételek mellett más megoldások is szóba jöhetnek, például az előírt feldolgozást követő, engedélyezett hulladéklerakóban történő elhelyezés. A tetem egyszerű eltemetése viszont nem általánosan megengedett lehetőség. A jogszabály bizonyos kivételes helyzetekben engedélyezhet ettől eltérő eljárást, de erről nem dönthet önállóan az állatkert. Az sem mindegy, hogy milyen állatról van szó. Egy kisebb madár vagy rágcsáló testének mozgatása viszonylag egyszerű feladat lehet, egy többtonnás elefánt vagy orrszarvú tetemének elszállítása viszont már komoly szervezést és megfelelő felszerelést igényel.
A végleges ártalmatlanítás előtt ráadásul általában még el kell végezni egy fontos vizsgálatot.
A boncolás az állatkertekben mindennapos szakmai feladat
Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) 2024-es szakmai előírásai szerint az állatok halálának okát lehetőség szerint ki kell vizsgálni. Az esetek többségében ehhez kórbonctani vizsgálatra is szükség van, amelyet megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező állatorvos vagy más képzett szakember végezhet el. A boncolás célja nem kizárólag a halál okának megállapítása. Az eredmények az állatkert többi lakójának egészségügyi megfigyeléséhez is hozzájárulnak. Egy váratlan haláleset mögött ugyanis többféle probléma állhat. Előfordulhat belső vérzés, daganatos betegség, fertőzés vagy olyan szervi elváltozás, amely az állat életében nem okozott feltűnő tüneteket. A boncolás során az állatorvos vagy állatorvosi patológus megvizsgálja a szerveket, a látható sérüléseket és az esetleges rendellenességeket. Ha szükséges, szövetmintákat vesz, amelyeket később laboratóriumban elemeznek.
Az állatkertekben bekövetkező balesetek egyik legsúlyosabb esete, amikor egy veszélyes állat kijut a kifutójából. Ilyenkor akár olyan beavatkozásra is szükség lehet, amely az állat elpusztításával végződik. Arról, hogyan kezelik az ilyen vészhelyzeteket, és milyen körülmények között kerülhet sor fegyveres beavatkozásra, az Állatkertek kulisszái mögött sorozat második részében írtunk részletesen.
Nem minden állatkert rendelkezik saját, erre alkalmas laboratóriummal. Ilyenkor a tetemet megfelelő állatorvosi intézménybe szállítják. Az idő azonban számít. Az elhullás után a szövetek bomlásnak indulnak, ami megnehezítheti a vizsgálatot. Ezért ha a boncolásra nem kerülhet sor azonnal, a tetemet megfelelően kell hűteni vagy az állatorvos döntése alapján fagyasztva tárolni.
Az EAZA előírásai a nagytestű állatok vizsgálatára is kitérnek. Az ilyen állatokat tartó intézmények helyszíni boncolóhelyiségeiben például emelőberendezésre is szükség lehet.
Még egy alapos boncolás sem garantálja, hogy minden kérdésre választ kapnak. Bizonyos betegségek vagy elváltozások csak további laboratóriumi vizsgálatokkal azonosíthatók, és olykor a halál pontos oka ezek után is ismeretlen marad.
Mit lehet megtudni több száz állat boncolásából?
2019-ben olasz kutatók egy olyan tanulmányt publikáltak, amely három állatkert és természetvédelmi intézmény elhullási adatait dolgozta fel. A vizsgálatba összesen 282 emlős került, amelyek 2004 és 2015 között pusztultak el. Az eredmények alapján 177 állat, vagyis a vizsgált egyedek közel 63 százaléka fertőző betegség következtében halt meg. További 47 esetben sérülést azonosítottak halálokként. A többi állatnál többek között fejlődési rendellenességeket, genetikai betegségeket vagy egyéb egészségügyi problémákat találtak.
A fertőzések különösen a kérődzők körében fordultak elő gyakran. Több esetben emésztőrendszeri vagy légzőszervi megbetegedések vezettek az állatok pusztulásához. A sérülések hátterében előfordultak fajtársak közötti összecsapások, befogással kapcsolatos balesetek és más traumás események is. Ezekből az adatokból természetesen nem lehet arra következtetni, hogy minden állatkertben hasonló arányban fordulnak elő az egyes halálokok. A kutatók három meghatározott intézmény állományát vizsgálták, amelyek eltérő fajösszetétellel és tartási körülményekkel rendelkeztek. Az eredmények ugyanakkor azt is megmutatták, milyen sokféle probléma derülhet ki egy kórbonctani vizsgálat során.
Ha egy állatkertben ugyanaz a betegség több egyednél is megjelenik, a korábbi boncolási eredmények segíthetnek felismerni az összefüggéseket. A megállapítások alapján szükség esetén változtathatnak a takarmányozáson, az állatorvosi ellenőrzéseken vagy akár a tartási körülményeken.
Odaadhatják az elpusztult állatot a ragadozóknak?
Erre is van lehetőség, bár a gyakorlat jóval szigorúbban szabályozott, mint azt sokan gondolnák.
Az Európai Unió előírásai bizonyos feltételek mellett megengedik az állatkerti állatokból származó anyagok felhasználását más állatkerti állatok takarmányozására. Ehhez azonban megfelelő hatósági engedély szükséges. A tetem nem kerülhet automatikusan a ragadozók elé. Figyelembe kell venni többek között a halál okát, az esetleges fertőzéseket és az állat korábbi gyógyszeres kezeléseit. Ha a felhasználás állategészségügyi kockázatot jelentene, nem engedélyezhető.
A legismertebb európai eset Marius, a Koppenhágai Állatkert fiatal zsiráfjának története. 2014 februárjában az intézmény populációkezelési okokból elpusztította a 18 hónapos, egészséges hímet. A döntés komoly nemzetközi felháborodást váltott ki, különösen azért, mert az állatot nyilvánosan felboncolták, majd testének egy részét a ragadozókkal etették meg.
Marius történetét az Állatkertek kulisszái mögött első részében már részletesebben bemutattuk.
Fontos azonban elkülöníteni az egészséges állatok populációkezelési célú elpusztítását a természetes elhullásoktól. Az előbbi esetben előre ismert lehet az állat egészségi állapota és a tervezett eljárás, míg egy váratlan halálesetnél gyakran még a pusztulás okát is ki kell vizsgálni. Marius esete tehát nem általános példa az elhullott állatok tetemének kezelésére, de megmutatja, hogy megfelelő feltételekkel az állati maradványok takarmányozási célú felhasználása is lehetséges.
Egy elpusztult állatból még évtizedekkel később is tanulhatnak
A boncolás során vett minták egy része tudományos gyűjteményekbe kerülhet. A szövetek, csontok és más biológiai anyagok megfelelő tárolás mellett hosszú időn keresztül megőrizhetők. Egyes mintákból genetikai vizsgálatokat végezhetnek, másokat betegségek kutatásához vagy oktatási célokra használnak fel.
Az egyik legnagyobb ilyen gyűjteményt a San Diego Zoo Wildlife Alliance működteti. Az intézmény patológiai archívuma több mint 600 000 mikroszkópos szövettani metszetet tartalmaz, amelyek több mint ezer különböző állatfajból származnak. A legrégebbi minták az 1930-as évek végéről maradtak fenn. A gyűjteményben emellett vérkeneteket, fagyasztott szövetmintákat, mikroszkópos vizsgálatokhoz készült preparátumokat és digitális fényképeket is őriznek. Az archívumot kutatók és állatorvosok egyaránt használják. Az évtizedekkel korábban begyűjtött mintákat ma már olyan módszerekkel is meg lehet vizsgálni, amelyek akkoriban még nem álltak rendelkezésre. Egy régi szövettani metszet például összehasonlító kórtani vizsgálatokhoz szolgáltathat adatokat, míg egy megfelelően megőrzött genetikai minta a faj örökletes tulajdonságainak kutatásában lehet hasznos.
Európában is működik hasonló gyűjtemény
Az EAZA saját biobankhálózatot tart fenn, amely az európai állatkertekből és esetenként vadon élő állatokból származó biológiai mintákat gyűjti. A hálózat négy központja Antwerpenben, Berlinben, Koppenhágában és Edinburgh-ban működik.
Az intézmények vér-, szövet- és szőrmintákat küldhetnek a központokba, ahol azokat az állatok adataival együtt tartják nyilván. A mintákhoz kutatók is hozzáférhetnek, amennyiben a tervezett vizsgálatukat jóváhagyják.
A gyűjtemények nemcsak a betegségek kutatásában lehetnek hasznosak. A genetikai adatok az állatkerti tenyészprogramok számára is fontosak, különösen olyan veszélyeztetett fajoknál, amelyeknek az állatkerti állománya viszonylag kevés egyedből áll.
Az állatok is észrevehetik társuk elvesztését
Egy társas állat halála után a gondozóknak a csoport többi tagjára is figyelniük kell. Különösen érdekesek ebből a szempontból az elefántok, amelyek összetett társas kapcsolatokban élnek. Vadon élő elefántoknál többször megfigyelték, hogy érdeklődést mutatnak elpusztult fajtársaik teste és maradványai iránt. Előfordul, hogy megközelítik, ormányukkal megérintik vagy hosszabb ideig vizsgálják azokat. De hogyan hat egy csoporttag elvesztése a hátramaradt állatok viselkedésére?
Lucy Rutherford és Lindsay Murray a Chester Zoo ázsiaielefánt-csoportjának vizsgálatával próbált közelebb kerülni a válaszhoz. A 2021-ben megjelent tanulmányban több haláleset után elemezték a csapat viselkedését és az egyedek közötti kapcsolatokat. A kutatók azt tapasztalták, hogy egy felnőtt nőstény elvesztése után a csoport összességében kevesebb időt töltött pozitív társas interakciókkal. Két borjú halálát követően viszont éppen az ellenkező irányú változást figyelték meg. Az egyedek reakciói sem voltak egyformák. Az elpusztult nőstény fiatal borja például visszahúzódóbbá vált, míg felnőtt lánya később szorosabban beilleszkedett a csoport társas életébe. A megfigyelések alapján egy társ elvesztése jelentős hatással lehet az elefántok kapcsolataira, de ebből még nem következik, hogy az emberi gyászhoz teljesen hasonló élményt élnek át.
Más társas állatfajoknál is előfordulhatnak viselkedésváltozások egy csoporttag halála után. Ezek mértéke és jellege azonban fajonként és egyedenként eltérhet.
A gondozóknak sem könnyű elveszíteni egy állatot
A Miami Állatkert a zsiráfborjú haláláról szóló közleményében nemcsak a boncolási eredményekről és a többi állat megfigyeléséről számolt be. Megemlítették azt is, hogy az intézmény együttműködik a GRAZE nevű szervezettel, amely szükség esetén lelki támogatást nyújt az állatkerti és akváriumi dolgozóknak. Egy állatgondozó sokszor éveken, akár évtizedeken keresztül foglalkozik ugyanazzal az állattal. Pontosan ismerheti a szokásait, a viselkedését és azokat az apró változásokat, amelyekre egy látogató talán fel sem figyelne. Amikor az állat elpusztul, a veszteség a gondozóját is megviselheti.
Egy 2024-ben publikált amerikai kutatás 182 állatkerti dolgozó és önkéntes tapasztalatait elemezte. A résztvevők olyan állatok elvesztéséről számoltak be, amelyekkel munkájuk során szoros kapcsolatot alakítottak ki. Sokan hosszú ideig tartó gyászról, érzelmi megterhelésről és arról beszéltek, hogy nehéz volt feldolgozniuk az állat halálát. Különösen a váratlan elhullások, illetve a hozzájuk közel álló egyedek elvesztése bizonyult megterhelőnek. A kutatás arra is kitért, hogy az állatkerti dolgozók nem mindig kapják meg azt a támogatást, amelyre egy ilyen veszteség után szükségük lenne.
Az állatkertekben pedig a munka másnap is folytatódik. A megmaradt állatokat ugyanúgy etetni kell, a kifutókat takarítani, az egészségügyi ellenőrzéseket elvégezni. A gondozók számára azonban a megszokott napi rutin egészen más lehet egy olyan állat nélkül, amelyről hosszú éveken keresztül gondoskodtak.
Miért nem értesülünk minden állatkerti állat haláláról?
Egy ismert elefánt, gorilla vagy oroszlán elvesztéséről az állatkertek gyakran külön közleményben számolnak be. Más fajok esetében viszont előfordulhat, hogy a látogatók egyáltalán nem értesülnek az elhullásról. Ez nem jelenti azt, hogy az intézmény ne foglalkozna az adott állat halálával. A szakmai nyilvántartás és a nyilvánosság tájékoztatása két külön feladat.
Az EAZA előírásai szerint a tagintézményeknek rögzíteniük kell többek között az állatok elhullásának időpontját, körülményeit és a boncolási eredményeket. Ha az elpusztult egyed valamelyik európai tenyészprogramban vett részt, a vizsgálati eredmények más állatkertek számára is fontosak lehetnek. Az EAZA ezért javasolja a halálok és a boncolási jelentés továbbítását az érintett program koordinátorának vagy törzskönyvvezetőjének. Ezek az adatok segíthetnek felismerni a fajokat érintő egészségügyi problémákat, illetve javítani a későbbi állattartási gyakorlatot.
A dolgozók szempontjából azonban a nyilvános tájékoztatásnak más jelentősége is lehet. A 2024-es, állatkerti dolgozók gyászával foglalkozó amerikai kutatásban többen arról számoltak be, hogy nehézséget okozott számukra, amikor az intézmény nem hozhatta vagy nem akarta nyilvánosságra hozni egy állat halálát. Mások éppen a nyilvános megemlékezéseket tartották segítségnek, mert így a látogatók is megoszthatták az állattal kapcsolatos emlékeiket. Egy állat halála tehát az intézményen belül és kívül is érinthet embereket, még akkor is, ha az adott esemény nem kerül be a hírekbe.
Mi marad egy állatkerti állat után?
Egy állatkertben nem minden haláleset mögött áll betegség vagy gondozási hiba. Van, hogy egy idős állat szervezete egyszerűen feladja, máskor pedig váratlan baleset történik. A dolgozóknak minden esetben meg kell állapítaniuk, mi történt, amennyire azt a rendelkezésre álló adatok lehetővé teszik. A boncolási eredmények alapján szükség lehet további vizsgálatokra vagy akár az állatok tartási körülményeinek módosítására. Az elpusztult egyedből vett minták később tudományos kutatásokban is szerepet kaphatnak. A tetem megfelelő kezelésével kapcsolatos teendők pedig a vizsgálatok lezárása után is megmaradnak.
Az állatkertekben az állatok halála ugyanúgy része a mindennapoknak, mint a születésük. A különbség leginkább az, hogy az előbbivel járó munkából a látogatók szinte semmit sem látnak.
Gyakran ismételt kérdések
Mi történik egy állatkerti állattal, ha elpusztul?
Az állat halálát és annak körülményeit dokumentálják, majd szükség szerint megfelelően tárolják a tetemet. Az EAZA-tagintézményekben a gerinces állatokon kórbonctani vizsgálatot kell végezni. A maradványokat ezt követően a vonatkozó állategészségügyi előírások szerint kezelik vagy ártalmatlanítják.
Minden elpusztult állatkerti állatot felboncolnak?
Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) 2024-es szakmai előírásai szerint az állatok halálának okát lehetőség szerint ki kell vizsgálni. Az esetek többségében ehhez kórbonctani vizsgálatra is szükség van, amelyet megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező állatorvos vagy más képzett szakember végezhet el.
Eltemetik az állatkertben elpusztult állatokat?
Magyarországon és az Európai Unióban az állatkerti állatok tetemeit főszabály szerint 1. kategóriájú állati melléktermékként kezelik. A tetemek egyszerű eltemetése nem általánosan megengedett megoldás. Bizonyos kivételes esetekben a hatóság eltérő eljárást engedélyezhet.
Elégetik az elpusztult állatkerti állatokat?
Az engedélyezett létesítményben történő égetés az egyik lehetséges ártalmatlanítási módszer. A jogszabály más eljárásokat is megengedhet, amennyiben azok megfelelnek az előírt feltételeknek.
Megetethetik az elpusztult állatot más állatokkal?
Bizonyos esetekben igen, de ehhez megfelelő hatósági engedély és az állategészségügyi feltételek teljesítése szükséges. Fertőzésveszély vagy más kockázat esetén a felhasználás nem engedélyezhető.
Megőrizhetnek mintákat az elpusztult állatból?
Igen. Szövetminták, csontok és más biológiai anyagok megfelelő feltételekkel tudományos vagy oktatási célból megőrizhetők. Ezeket később például genetikai és állatorvosi kutatásokban használhatják fel.
Megviselheti az állatokat egy társuk halála?
Bizonyos társas fajoknál, például elefántoknál, a kutatók dokumentáltak viselkedésbeli változásokat csoporttagok elvesztése után. Az egyes állatok reakciói azonban eltérhetnek, ezért nem lehet minden fajnál ugyanazt feltételezni.
Források
1. European Association of Zoos and Aquaria (EAZA) – Standards for Welfare, Accommodation and Management of Animals in Zoos and Aquariums (2024)
Az állatkerti állatok egészségügyi ellátására, a boncolásokra, a tetemek tárolására és kezelésére vonatkozó szakmai előírások.
https://media.eaza.net/uploads/2024_04_WAM_Standards_Approved_06a0df2fe8.pdf
2. Az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/EK rendelete
Az állati melléktermékek besorolására, kezelésére, ártalmatlanítására és különleges felhasználására vonatkozó európai uniós jogszabály.
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:32009R1069
3. Zoo Miami – Giraffe Dies at Zoo Miami (2024. március 18.)
Hivatalos közlemény a három hónapos zsiráfborjú haláláról, a boncolás eredményéről és az esetet követő intézkedésekről.
https://www.zoomiami.org/media-news/posts/giraffe-dies-at-zoo-miami
4. Scaglione és munkatársai – A survey on zoo mortality over a 12-year period in Italy (PeerJ, 2019)
Három olasz állatkert és természetvédelmi intézmény 282 elpusztult emlősének kórbonctani eredményeit elemző tanulmány.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC6368840/
5. San Diego Zoo Wildlife Alliance – Pathology Archives
A több mint 600 000 szövettani metszetet tartalmazó patológiai archívum bemutatása.
https://science.sandiegozoo.org/resources/pathology-archives
6. European Association of Zoos and Aquaria – EAZA Biobank
Az európai állatkertek biológiai mintáinak gyűjtésével és megőrzésével foglalkozó hálózat.
7. Rutherford és Murray – Personality and behavioral changes in Asian elephants following the death of herd members (Integrative Zoology, 2021)
A Chester Zoo ázsiaielefánt-csoportjában bekövetkezett halálesetek után megfigyelt viselkedésváltozásokat bemutató tanulmány.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32761700/
8. Currin-McCulloch és munkatársai – Experiences of Animal Loss and Grief among Zoo Professionals and Volunteers: A Qualitative Study (Animals, 2024)
Az állatkerti dolgozók és önkéntesek veszteséggel, gyásszal kapcsolatos tapasztalatait vizsgáló kutatás.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC11503741/
9. The Guardian – Marius the giraffe killed at Copenhagen Zoo despite worldwide protests (2014. február 9.)
Lars Eriksen és Maev Kennedy beszámolója a Koppenhágai Állatkertben elpusztított Marius zsiráf esetéről és a maradványok ragadozókkal történő feletetéséről.
https://www.theguardian.com/world/2014/feb/09/marius-giraffe-killed-copenhagen-zoo-protests