A homoki macska, vagy más néven margaritamacska a köves és homokos sivatagok lakója, vízforrásokban ritka helyeken él.
A sík vagy dombos terepet kedveli, gyér növényzettel vagy apró bokrokkal. Elkerüli a csupasz és változó homokdűnéket, ahol kevés zsákmány áll rendelkezésre.
Elterjedési területei Üzbegisztántól Észak-Afrika legnyugatibb részéig, Marokkóig terjed, de nem egybefüggő területen, hanem elszórtan található meg.
Bizonyított populációi vannak Nyugat-Ázsiában Üzbegisztánban, Iránban, Kuwaitban, Irakban, Szíriában, az ugyancsak Nyugat-Ázsiához tartozó Arab félszigeten Szaúd-Arábiában, Ománban és az Egyesült Arab Emírségekben, nyugaton pedig Észak-Afrikában Csád, Niger, Mali, Algéria, Mauritánia és Marokkó területein.
Feltételezetten ennél nagyobb területeken is megtalálható.
Tudományos neve Felis margarita, amelyet 1858.-ban kapott az első leírójától, aki a francia katona és természettudós Victor Loche volt. Loche egy szaharai expedíció idején írta le a fajt a Francia fennhatóság alá tartozó Algériában, és tiszteletből az expedíció vezetője, Jean Auguste Margueritte francia tábornok után nevezte el.
Régebben a nominális alfajon kívűl elismertek még 5 alfajt.
Az elsőt külön fajként az orosz tudós, zoológus Sergey Ivanovich Ognev írta le 1926.-ban Eremaelurus thinobius néven, a Türkmenisztán Kara-kum vagy Gara Gum sivatagának keleti részében talált példány alapján.
Ezt az angol Reginald Innes Pocock eleinte még ugyancsak külön fajként ismerte el 1938.-ban, de később áthelyezte a Felis nembe Felis thinobius néven, majd később átkerült a homoki macska alfajai közé.
A másodikat, a meinertzhageni alfajt ugyancsak Pocock írta le 1938.-ban egy algériai bőr alapján.
A harmadikat aïrensis névvel megit csak Pocock írta le, azt is 1938.-ban egy 1937.-ben befogott nőstény alapján, amelyet a nigeri Aïr hegyvidéken fogtak be.
A negyediket scheffeli néven a német zoológus Helmut Hemmer írta le 1974.-ben a pakisztáni Nushki sivatagban befogott hét macska alapján.
A harrisoni alfajt Hemmer, Colin Groves és Peter Grubb írták le 1976.-ban egy bőr és koponya alapján, amelyet 1967.-ben fogtak be az ománi Rab-el-Háli sivatagban.
Ezeket az alfajokat újraosztották-szorozták 1974.-ben és 2005.-ben is, és a legfrisebb, 2017.-beli szakértői csoport csak két alfajt ismert el, vagyis az összes afrikai alfajt egybevonta a Loche által leírt Felis margarita margarita nominális alfaj alá, míg az összes ázsiai alfajt, beleértve az Arab-félszigeten élőket is, összevonta az Ognev által leírt thinobius alá Felis margarita thinobia névvel.
A homoki macskának a lábai rövidek, a farka viszonylag hosszú, 23 - 31 centiméter közötti. Marmagassága 24 - 36 centiméter között van, súlya 1,5 - 3,4 kilogramm között, hossza pedig 39 - 52 centiméter közötti lehet.
A fülei a fej oldalán helyezkednek el, emiatt a feje szélesnek és laposnak tűnik, így nem látszanak ki, miközben a macska a zsákmányára leselkedik egy szikla mögül.
Bundája homokszínű, a nyakán, a hasán és a fejének alsó részén világosabb a szőre, a szemei külső sarkából pedig vöröses vonal fut végig a fül alsó részéig.
Lábain sötét sávok láthatók, farkán két-három sötét gyűrű, a hegye pedig fekete, de mindezek egyedenként változhatnak, vagy akár hiányozhatnak is. Van olyan, amelyiken nincs sem folt, sem csík, van olyan, amelyiken mindkettő van.
Nagy zöldessárga szemei körül fehér karikák vannak, az orra feketés, a bajusza fehér és akár 8 cm hosszú is lehet. A fülei hegye ugyancsak fekete és nagy fülei miatt a hallása sokkal jobb, mint a házimacskáé. Nagy füleinek a hőszabályozásban is szerepe van és a homok alatti mozgást is meghallja velük.
Közép-Ázsiában a bundájának szőrszálai elérhetik az 51 milimétert is, a karmai a mellső lábain rövidek és élesek, a hátsón pedig tompák. A lábujjai közül hosszú szőrök nőnek ki, amelyek a talpán egy szőrpamacsot hoznak létre, amely védi a homok forróságától, és ezek miatt a nyomait is nehéz azonosítani.
Magányos állat, csak a szaporodási időszakban találkozik az ellenkező nem képviselőivel, majd néhány hét után búcsút int azoknak is. Kivéve persze a nőstényeket, amikor utódokat nevelnek.
Párkeresés közben éles, rövid, reszelő hangokat ad ki. Hangjai nagyon hasonlítanak a házimacska által kiadott hangokhoz, ugyanakkor kommunikációra használja a vizelettel jelölést, valamint egyéb illatjelzéseket és karmolásnyomokat. A házimacskához hasonlóan, székletét homokba kaparja.
A talajhoz közel lapulva gyorsan mozog, időnként ugrásokkal tarkítva a haladást. Képes hirtelen irányváltásra és az óránkénti 30 - 40 kilométeres futásra.
Nyáron a hőség miatt inkább éjszaka vadászik, télen viszont az éjszakai hideg miatt inkább nappal szerzi be a betevő falatokat.
Amikor nem vadászik, akkor általában 1,5 méter mély üregekben pihen, amelyeknek általában egy bejáratuk van, de megfigyelték már több bejárattal rendelkező üregekben is. Attól függ, mely állatok által ásott üregben éjszakázik, mivel ha teheti, inkább más állatok által ásott üregekbe telepedik be. Ez lehet akár rókalyuk is. Egy üreget több homoki macska is használhat, de sosem egyidőben.
2018.-ban a marokkói Szaharában több homoki macskát is megfigyeltek, amint sivatagi hollók ernyőakáciák ágain levő fészkeiben pihentek.
Vadászterületük a megfigyelések szerint 13 és 35 négyzetkilométer között változhat.
A homoki macska tápláléka igen változatos és ennek összetétele élőhely függő.
Táplálékát gyíkok, rágcsálók és kisebb madarak teszik ki, amelyeket álmukban lep meg, és a mérgeskígyók is ide tartoznak.
A homoki macska az egyetlen macskaféle, amely kizárólag sivatagban él.
A bundája olyan sűrű, hogy a kígyók méregfoga nem tud áthatolni rajta. Egyetlen sebezhető pontja az orra.
További érdekességekért nézd meg az alábbi videót!
